A kandalló jobb oldalán lévő három falfülke korábbi sárga kerete, mint ahogyan a meglévő fehér homlokzati dörzsvakolat is egyszerűen csak fehérre lett festve. Így ez a szakasz a dörzsvakolat egyenetlenségével egyfajta rusztikus ellensúlyozásul szolgál a sok minimál stílusjeggyel szemben.
Ugyanakkor a kandalló baloldalán, az oldalfalba süllyesztett ytong-polcos fülke dörzsvakolata simára lett glettelve.
E kandalló fejezetnél célszerű megemlíteni, a parketta problémáját. A kandalló nem díszkandalló, hanem telente rendszeresem üzemel. A tűzre rakáskor könnyen előfordulhat, hogy egy parázs kigurul. Semmiképp nem szerettetem volna, hogy ennek következtében a parkettán nyomot hagyjon, így a kandalló elé egy edzett üveglap lett vágatva.
Edzett üveglappal fűtési szezonra:
Ez bírja, ha rálépünk, bírja a parazsat, s mivel átlátszó, semleges hatással van az enteriőrre. Fűtési időszakon kívül pedig egyszerűen felvehető a parkettáról és el lehet tenni.
Tóth Tamás
lakberendező
Ha többet akar tudni erről a kandallóról olvassa el a
Saját zárt tűzterű kandalló építése c. cikket.
TL;DR – Rövid összefoglaló
(Nyisd le a nyilat ha nem látod!)
A kandalló eredeti színe igen rosszul sikerült. Az akkor kiválasztott kőporos homlokozati dörzsvakolat sárga színe a kis mintában jól mutatott. Ezzel szemben egy egész kandallófrontra felkenve már túl erősnek bizonyult, és várhattuk, hogy egyszer csak kifakul, - de nem tette. A tűztérajtó körüli korábbi magenta színű homlokzati vakolat csak tovább rontotta a látványt. A kandalló formavilága tökéletesen illeszkedik a minimál stílushoz, így ennek az igen erősre sikeredett színvilágnak a minimál visszafogott színeire cserélése mindenképp szükségszerű volt.