A falazott kémények kör-, négyzet-, vagy téglalap keresztmetszettel készülnek. Az égéstermékek áramlása szempontjából legkedvezőbb a kör keresztmetszetű, legkedvezőtlenebb a téglalap, ezért a téglalap hosszabb oldala legfeljebb másfélszerese tehet a rövidebb oldatnak.
A kürtő fala akkor felel meg, ha a belső felülete sima, gáztömör, a hamis levegő beáramlását és a füstgáz kiáramlását megakadályozza, hő-, tűz- és térfogatálló, tehát a szokásos 150-300 C°-os füstgázhőfok mellett, még a kiégetésnél, vagy esetleges kéménytűznél (1 000 C°) sem megy tönkre, s a kürtőben végbemenő vegyi folyamatoknak tartósan ellenáll, kellő hővédelmet biztosít, a párakicsapódást okozó túlzott lehűlést megakadályozza.
A kémények elhelyezése akkor helytelen, ha az épület külső falába (végfalba, tűzfalba, oromfalba) kerülnek, mert túlságosan lehűlhetnek, a hőmérséklet-különbségek hatására megrepedhetnek (ugyanakkor a mai kéményrendszerekben már lehűlés elleni beépített hőszigetelésű típusok is vannak), vagy ha a magas tetőt az eresz közelében metszi, mert így túl magas a kémény s a szélnyomás miatt ki kell horgonyozni.
A régebbi falazott kémény hiányosságai szembetűnőek. A tető síkja feletti kéménytest fugáiból a habarcs, de sok esetben a tégla anyaga mállik, a falazott kéményfej szétnyílt, a kéménytest deformálódott, a fedkő megbillent, vagy szétfagyott. A szélső falban elhelyezkedő kémények esetében, ha a falszerkezeten elszíneződés tapasztalható, a kémény tönkrementnek tekinthető.