A legjobb megoldások kis fürdőszobába

Egy kis fürdőszoba esetében több problémába is ütközhetünk. Kevés a hely a tároláshoz, rendkívül szűk a hely egy-egy bútor számára, talán még ablak sincs a zuhanyzóban. Természetes fény és szellőztetési lehetőség nélkül nagyon nehéz helyzetben találhatjuk magunkat. Néhány problémán azonban könnyedén segíthetünk pár aprósággal.

.

Ebben a cikkben megoldásokkal szolgálunk arra az esetre, ha túl kicsinek érzed a fürdőszobádat.

Mi a helyzet a kis alapterület esetében?

A szűkös helyiségen sokat javíthatunk azzal, ha elemeljük a padlóról az összes olyan berendezést, amit csak lehet. Szereljük a falra a mosdót és a bútorokat. A WC alatt is jobb, ha látszódik a padló, így még tágasabbnak érződik majd a fürdő. Ezzel vizuálisan is növeljük a teret, ráadásul a takarítás is jóval könnyebb lesz.

Válasszunk világos falakat és bútorokat!

A fehér vagy bézs berendezéssel és festékkel szintén hasonló hatást érhetünk el. Ha még pár csíkkal is megbolondítjuk a falakat, akkor a hatás garantált lesz. Ezek ugyanis még jobban szét fogják húzni az amúgy kis fürdőszobát. Belépéskor nem érezzük majd túlzsúfoltnak a zuhanyzót, nem kell tartanunk az esetleges klausztrofóbiától sem.

Ne akarjunk minden áron fürdőkádat!

Bár sokan szeretnek naphosszat a kádban tölteni, sajnos ez nem minden esetben valósítható meg. Egy pár négyzetméteres terület esetében sokkal praktikusabb megoldás egy zuhanyfal vagy egy kabin, ami kis helyet foglal el. Egy vízálló burkolással és egy üveg válaszfallal kialakíthatunk egy kis fürdőt, ahol a kicsik és az idősebbek is könnyedén tisztálkodhatnak. Ez a megoldás amúgy is jóval modernebb és stílusosabb, ráadásul a káddal szemben egy zuhanykabin tisztán tartása is egyszerűbb.

Tartsunk rendet!

Egy kis méretű fürdőszobában rendkívül fontos, hogy mindennek meglegyen a helye. Ha nincs elegendő bútorunk, akkor eluralkodhat a káosz és még kisebbnek érezhetjük az amúgy is szűkös teret. Használjunk ki minden egyes sarkot a tárolók beszerelésére, hiszen már plusz egy polc is sokat segíthet a rendszerezésen. A WC fölötti helyet például rendszeresen elfelejtjük kihasználni, pedig ide még rengeteg holmit el tudunk pakolni.

Milyen egy fürdőszoba webshop kínálata?

A fürdőszoba webshopok kínálatában számos dolgot találunk, amely praktikus lehet egy kis terület esetén. Legyen szó kis méretű zuhanytálcáról, üveg elválasztóról vagy éppen különféle csaptelepekről. A pár négyzetméteres helyiség esetén jó választás lehet egy ruhaszárítós radiátor, amire felakaszthatjuk a vizes törölközőt vagy kimosott ruhákat. Ezzel szintén spórolhatunk, ráadásul így a textilek jóval gyorsabban megszáradnak.
 
Összegezve
 
A kis méretű fürdőszobák berendezésre rendkívül nehézkes és bonyolult. Ahhoz, hogy minden apró helyet kihasználjunk, tervezésre van szükségünk. Ne akarjunk bezsúfolni egy kádat, ha nem fér be, de az se jó, ha túl nagy a rendetlenség. Gondoljuk át alaposan a prioritásainkat, majd nézzünk körbe egy fürdőszoba webshop kínálatában.
 
További információk:
 
https://www.zuhanykabin-szaniter.hu/
Telefon: +3670/3859796