Csőtörés, stangcsere – Oda a burkolat?

Mit tehetünk, ha csőtörés, vagy stangcsere során kisebb-nagyobb részben bontásra kerül a burkolat? A tartalék burkolatok hatalmas szerepe. Tippek, megoldások.

.

 

Burkolások végeztével gyakori, hogy megmarad egy kis anyag. Vagy a vártnál szerencsésebben alakult a lapkiosztás és kevés hulladék képződött, vagy elővigyázatosságból plusz egy doboz csempe lett vásárolva. Ezáltal olykor akár egy egész doboz is megmaradhat. Az első gondolata az ügyfeleknek a bontatlan doboz visszavitele, hiszen a legtöbb helyen 30-60 napon belül visszavásárolják a bontatlan kiszereléseket.

Nem árt viszont gondolni a jövőre, ezért mindig azt javasoljuk, hogy lehetőség szerint tegyük el tartaléknak, hiszen a burkolatot hosszú évekre tervezzük és nem tudhatjuk mit hoz a jövő. Az a doboz csempe pedig rengeteg nehézségtől és annál több költségtől óvhat meg bennünket hosszútávon.

Kevés kellemetlenebb pillanatot képzelhetünk el, mint egy csőtörés, esetleg egy stangcsere, mikor a szép burkolatunkat szilánkosra törve egy hatalmas tátongó lyuk előtt állva tudatosul bennünk, hogy nincs pótcsempénk. Esetenként a fél fal hiányzik, mi pedig hívjuk a burkolót, hátha lesz valami ötlete.

Az a maradék doboz burkolat ára abban a pillanatban csak vágyakozás marad, ha visszavittük. Akkor az a doboz aranyat érne.

Munkánkból adódóan mi a burkolo24 csapata gyakran kapunk megkeresést bontott fal javítására, ám annál kevesebbszer elérhető pótlap a burkoláshoz.

.

Ilyenkor kezdődhet a fejvakarás, de főként a nyomozás, hogy vajon gyártásban van-e még az a burkolat és valahol be tudjuk-e szerezni. Sajnos az esetek többségében nem tudjuk beszerezni a régi burkolatokat, hiszen azok is folyamatosan változnak és követik az aktuális trendeket. A mintákkal, színekkel együtt pedig ami még rosszabb a lapok méretei is az aktuális divathullámhoz igazodnak.

Ezekből születnek a szükségmegoldások, a valamiféle megoldások és a kevésbé szép megoldások. Ezzel oda is a helyiség egykori szépsége.

Mit tehetünk ilyen esetben?

Életbe léptethetjük a B tervet és elindulhatunk legalább megegyező méretet keresni és színben, dizájnban a meglévőhöz megfelelőt, ami elég lehetetlen küldetés.
Ez esetben a legjobb, ha kicsit nagyobb léptékben gondolkodunk és egy szakaszra próbálunk meg stílusban passzoló burkolatot keresni. A burkoló lebontja a hátralévő burkolatot is és az egész szakaszt pótolja az új burkolattal, mintha csak eredetileg is így került volna kialakításra a dizájn.

.

Ezt megtehetjük passzoló mozaikbetéttel is, amiből a széles választékból megtalálhatjuk a megfelelőt. Nem minden esetben alakítható azonban ki szakaszosan a dizájn, sok burkolathoz jellegéből adódóan nem lehet összehangolni egy eltérő lapot.

Korábbi bejegyzésünkben (Burkolás kreatív burkolatváltással) bemutattunk néhány kreatív burkolatváltási technikát is, amik viszont ilyen esetekben is hasznosak lehetnek. Ha gres burkolatunkat érte a kár, akkor akár hexagon lapokkal is pótolhatjuk a sérült részt összeúsztatva a régi megmaradt lapokkal, belevágva a hexagon lapokat megtervezett minta szerint, a régi lapok vágási éleit szépen gyári élekké csiszolva. Remek egyedi mintát hozhatunk így létre, mintha eredetileg is ilyen modern dizájnnal készült volna el a burkolatunk. Sőt, akár még sokkal szebb is lehet a végeredmény!

Persze ennek ára van, a legkedvezőbb költségekkel mindenképpen akkor számolhatunk, ha megtartottuk a megmaradt lapokat és a burkolatunk minden további nélkül gyorsan visszaállítható.

Amennyiben pedig a szakaszos eltérő dizájn kialakítása és a burkolatok anyagai végett szépen nem kivitelezhető a hexagon csempével történő burkolatváltás, úgy csak az üvegmozaik széles választékában bízhatunk és visszasírhatjuk a pillanatot, mikor meghoztuk a döntést a maradék anyag visszaviteléről.

Csőtörés esetén természetesen a hiba elhárítása az elsődleges prioritás, de például egy közeledő stangcsere esetén bátran forduljunk már előzetesen burkoló szakemberhez, mert sok esetben a burkolat részben, vagy egészében sérülésmentesen is lebontható! A megmentett lapok biztonságba helyezésével pedig megnyugvással várhatjuk a stangcserét végző szakembereket.

Reméljük tanácsunkra emlékezvén adott esetben megtartja a tartalék burkolatokat és örömmel keres fel bennünket, hogy kijavítsuk a sérült falrészt!

További információkért keressen minket alábbi elérhetőségünk bármelyikén!

Gecse Gábor
+36706372438
info@burkolo24.eu
www.burkolo24.eu

Érdemes lehet megnézni ezeket is:

.

Ha a böngésződben futtatod a uBlock, vagy hasonló kiegészítőt, (vagy magát a javascriptet,) akkor blokkolod a képek és a menürendszer megjelenítését. Kapcsold ki, ha élvezhető tartalmat akarsz látni!

^
^