dolgozószoba kategória bejegyzései
Kiadó irodák lakberendezési látványtervei
A nemzetközi cég tevékenysége változott, megmaradt egy kihasználatlan épületkomplexum. Ennek egyik 600 m2-es területrészét bérbe adható irodákként kívánja a cég hasznosítani. A cél, hogy főként kisvállalkozások számára alkalmas irodák jöjjenek létre, de ezek rugalmasan bővíthetők, átszervezhetők legyenek, és legyen átjárás a közösségi és az egyéni irodahasználat között.
Ezért a bútorok modulárisak, bármikor áttelepíthetők, megváltoztathatók. Az irodákat pedig egy félig nyitott folyosóra fűztük fel. Erről a folyosóról nyílik a közösségi irodatérként vagy kisebb megbeszélésekre is használható ebédlő, valamint a kulcsos tárgyaló.
Maximum két személyes találkozókra pedig a folyosóról nyíló kis boxok is alkalmasak, ahová akár egy laptoppal alkalmanként is át lehet települni, amikor a saját irodában a kollégák jelenléte zavaró.

XVI. kerületi családi ház felújítási lakberendezési látványtervei
A kerület új építésű házakkal, villákkal belakott kertvárosi részén vásárolt ügyfelünk egy 20 éves házat. 20 év egy ház életében sok is, kevés is, itt most totális felújításra volt szükség.
Válaszfalak maradtak, a tereket nem kellett korrigálni, de minden mást újra építettünk.
A külön konyha pont megfelelt a háziasszony félrevonulós főzési szokásainak, ám az ilyen kis konyhákban nem könnyű helyet szorítani egy vágyott reggeliző pult számára.

XVI. kerületi családi ház felújítási lakberendezési látványtervei bővebben…
XV. kerületi társasházi lakás lakberendezési tervezése

Megbízónk vásárolt egy új építésű társasházi lakást. Fiatal pár gyermek nélkül, nagy társasági élettel, viszont a lakás kicsi.
XV. kerületi társasházi lakás lakberendezési tervezése bővebben…
Komfortos minimál – lakberendezés

A XVI. kerületben újonnan épülő családi ház belső tervezésébe kapcsolódtunk be. A megrendelőnek nem ez az első háza, most úgy döntött, legyen komfortosabb, mint az előző. A fűtési rendszer: geotermikus energiával működő teljes fal-padló-mennyezet fűtés, természetesen bele integrálva a klíma rendszert is. Ez a fűtési megoldás biztosítja a leginkább egyenletes hőérzetet, hiszen télen-nyáron minden ponton egyforma hőmérséklet uralkodik.
XVI. kerületi újonnan épülő kétszintes ház lakberendezési tervezése – látványtervek

A helyi építési szabályzat (max. építménymagasság) miatt, az építész tervező kénytelen volt limitálni a belmagasságot, ezt a sok üvegfelület és a jól kapcsolódó terek azért kompenzálják valamelyest.
XVI. kerületi újonnan épülő kétszintes ház lakberendezési tervezése – látványtervek bővebben…
Ötfős iroda lakberendezése
Alapítvány öt munkatárssal, egy légtérben, együtt a főnök és a beosztottak, egy helyen a rendezvényszervezés, ügyfélfogadás, adminisztráció és a projektek előkészítése.
Elég kicsi még ahhoz, hogy hasonlítson az egy-két személyes mini irodákhoz, ugyanakkor már eléggé szerteágazó feladatkör, amit nagyobb cégeknél minden funkció esetében más jellegű berendezéssel kell ellátni.

Szerkezetkész családi ház belső tervezése
A Gödöllői dombságtól körülölelt, szerkezetkészen megvásárolt családi házat kellett összkomfortos otthonná varázsolni. A ház könnyűszerkezetes kivitele előnyöket is jelentett, ugyanakkor más hozzáállást kívánt már a tervezés során a hagyományos technológiával épített házakhoz képest.
