Fűtés kategória bejegyzései

Saját zárt tűzterű kandalló építése (Tóth Tamás)

.

Mindenek előtt a cím kiegészítésre szorul. A kandalló megépítése, gyakorlatilag csak a burkolat megépítését jelentette, hiszen a tűztér kompletten került megvásárlásra.

A tűztér megválasztásánál az alábbi szakmai szempontokat vettem figyelembe:

– Szabályozható huzat, azaz a füstelvezetésben lévő pillangószeleppel, s szabályozható égési levegő biztosításával.

Saját zárt tűzterű kandalló építése (Tóth Tamás) bővebben…

Kandalló és a központi fűtés összekapcsolása utólag

vízmelegítő adapterA mai előregyártott kandalló tűzterek túlnyomó többsége hagyományos módon fűti lakásunkat. Az üvegajtón keresztül hősugarak által melegít, valamit a kandalló burkolata alatti légáramlás (légcsere) biztosításával légfűtést valósít meg. A tűztér kazánlemez, vagy öntvény felülete és a füstcső jelentős mennyiségű hőt ad át a burkolat alatti levegőnek, illetve magának a kandallóburkolatnak is. Ezért szükséges a burkolat és a tűztér között légrést hagyni, s a kandalló burkolatán alul és felül szellőzőnyílást biztosítani. Így egy természetes légáramlással légfűtéshez jutunk.

Kandalló és a központi fűtés összekapcsolása utólag bővebben…

Üzenet az olvasónak

A tűz azért van, hogy égjen.
A kandalló azért van, hogy abban tűz legyen.
A kandalló tűz nélkül csak egy élettelen tárgy,
A tűz a lelke,
A tűz nem csak fényt és meleget sugároz, hanem életet.
 
Az élettel teli kandalló, egy olyan családtag,
Aki a családi béke és nyugalom hirdetője,
Aki fékezi a mindennapi rohanásainkat,
Aki elgondolkodtatásra késztet megbabonázó lángjaival.
 
Segít a befelé fordulásban,
Családi együttlétekre, kellemes beszélgetésekre késztet akkor,
Amikor a külvilági ingerek a közelgő téllel beszűkülnek,
S a csípős kinti világ helyett, boldog melegséggel kényeztet,
Lelassít, s felkészít a szeretet ünnepére,
Nyugodt légkört teremt az év végi számvetéshez, s a jövő tervezgetéséhez.
 
Egy szép kandalló a lakás fénypontja,
Egy működő kandalló a nyugalom központja.
Egy igazi kandalló mellett nem lehet elrohanni,
S ha hideg van, nem lehet a termosztátját felcsavarni.
Tüzet kell rakni!
Tüzet, ahogy nagyapáink is csinálták, s az ő nagyapáik is.
 
Akinek kandallója van, s tüzet is rak benne,
Más embernek fogja érezni magát!
Nem csak azért, mert a kandalló egyfajta nívót jelez,
Hanem megváltoztatja mindennapjainkat,
A múltból egy kis nyugalmat, és szeretetet csempész vissza,
Mert a tűz, ami benne ég – ugyanaz, mint amit őseink szelídítettek meg,
S a családi összetartozást hirdeti szívet és testet melengető lángjai.
 

Üzenet az olvasónak bővebben…

A kandalló tüzelőanyagai

Tüzelőanyagoknak nevezzük azokat az éghető anyagokat, amelyek gyors elégés közben hőenergiát fejlesztenek. Ezek az anyagok nagy mennyiségben találhatók a természetben.

A tüzelőanyagok lehetnek szilárd, cseppfolyós vagy légnemű halmazállapotúak. Összetételüket mindhárom halmazállapotban a szén-, a hidrogén-, az oxigén-, a nitrogén-, a kén-, a hamu- és a nedvességtartalom aránya határozza meg. A tüzelőanyagok minőségét összetételük, valamint az elégésükkor felszabaduló hőmennyiség határozza meg.
A kandalló tüzelőanyagai bővebben…

Milyen kandallót, hova? – röviden

Ozhung MOD218 széndíszítésű lángimitációval (elektromos)

A kandallót általában nem használjuk kizárólagos fűtésként, viszont az őszi és tavaszi időszakban kiválóan temperálja a lakást, ugyanakkor léteznek olyan megoldások, mellyel egész télen biztosítható a lakás melege. Belsőépítészeti szempontból általában az az ideális, ha a lakás központi helyiségébe tervezzük, hiszen itt tartózkodik legtöbbet a család, vendéget is itt fogadunk. Az elsődleges és legfontosabb feltétel azonban az, hogy megfelelő kéménnyel rendelkezzünk.

Milyen kandallót, hova? – röviden bővebben…

A kandalló a fűtési rendszerben

Említést kell tenni olyan kandallóutánzatokról, amelyek kizárólag díszítő jellegűek, nem fűthetők. Ezek a berendezések igen gyakoriak például az angol tömeglakásokban, s kívülről semmiben sem különböznek a fűthető kandallóktól.
Kapcsolódó cikk: – Díszkandalló , – Álkandalló

Tűzterüket gyakran parazsat, lángot utánzó, kis teljesítményű színes villogó izzóval világítják meg. A díszítőkandallók és a valódi kandallók között átmenetet képeznek azok, melyek valamilyen a beépített elektromos hőleadó berendezést tartalmaznak; ez esetben már nem tekinthetjük ezeket fűtési rendszertől független kandallóknak.

A kandalló a fűtési rendszerben bővebben…

Fűtés – a fa égésének folyamata

Tűzrakás fával

Tűzgyújtáshoz a következőkre van szükségünk:

  • lazán összegyűrt papírra, közte levegőterekkel;
  • vékonyra hasított gyújtósra vagy rőzsére;
  • normál méretű hasított fára.

Osztatlan belső terű kályhák és kandallók esetében nincsen jobb módszer, mint ahogyan tábortüzet gyújtjuk. A meggyújtandó fát sátorszerűen állítjuk fel. A leendő „sátor” közepébe kerül a leggyúlékonyabb anyag – napjainkban az összegyűrt újságpapír. A papírmag fölé gyújtóst (vékonyra hasított fát) vagy rőzsét helyezünk. Ha a vékony gyújtóssal túlságosan takarékoskodunk vagy túl vastag fát használunk, tüzünk nem gyullad meg, ami miatt a begyújtás műveletét mindaddig meg kell ismételnünk, míg a helytelen, „takarékosságról” le nem szokunk. A gyújtósból rakott sátor fölé hasított fadarabokból második sátrat építünk.
Fűtés – a fa égésének folyamata bővebben…

A kandalló és a fűtés története

régi tűzhelyMa aki csak teheti, kandallót épít, illetve vásárol. Az erre specializálódott cégek lényegében készen – előre gyártva – szállítják a megrendelőnek, akinek nincs más dolga, minthogy intézkedjen, hogy az előre kijelölt helyére építsék be a lakásnak nemcsak meleget, hanem – leginkább – hangulatot is szolgáltató berendezést. Ehhez szabadon lehet választani a legkülönbözőbb keretek közül. A kandalló azonban, akármilyen nagy is a divatja napjainkban, nem új: több száz éves múltra tekint vissza.

A kandalló éppenséggel a legősibb tüzelőberendezés, ha úgy tetszik, a kályha őse. Eleink, minthogy ők sem voltak kevésbé fázósak, mint mi, jobb híján tüzet raktak a házban. Többé-kevésbé meleg lett, rajta az ételt is megfőzték-megmelegítették, a füst azonban, miközben a padláson át szabadon távozott, ott terjengett, kellemetlen büdöset és párásságot okozott a lakásban. Időbe telt, amíg rájöttek arra, hogy a földre rakott égő fahasábok fölé kürtőt építve és azt a házon kívülre vezetve kettős nyereséggel számolhatnak: mentesülnek a füsttől és jelentősen csökken a tűzveszély. A középkorban egész falvak pusztultak el a lángokban, de a kőépületeket sem kímélték a tűzvészek.

A kandalló és a fűtés története bővebben…

A síkkollektor

síkkollektor

A napkollektor a Nap sugárzásából közvetlenül hasznosítható hőenergiát állít elő. A napsugarak egy különleges üvegen áthaladva az abszorberben elnyelődnek és hővé alakulnak át, mely az abszorber csővezetékében keringetett hőátadó anyagot felmelegíti. Az így felmelegített hőátadó anyag a továbbiakban, a közvetlenül felhasználandó vizet hőcserélőkön keresztül melegíti fel, a különféle napenergia hasznosító rendszerekben. Ezen elv alapján számos napkollektor kialakítás létezik.

A síkkollektor bővebben…

.

Ha a böngésződben futtatod a uBlock, vagy hasonló kiegészítőt, (vagy magát a javascriptet,) akkor blokkolod a képek és a menürendszer megjelenítését. Kapcsold ki, ha élvezhető tartalmat akarsz látni!

^
^