A háttámla már sok esetben olyan alacsony, hogy a konzervatív szemléletű vásárló úgy ítéli meg, hogy kényelmetlen, használhatatlan. Annak érdekében, hogy a kényelem és a stílus egysége megmaradjon, a bútorgyártók olyan megoldásokhoz folyamodnak, hogy például mozgatható a háttámla, azaz egy felső elem szöge állítható annak érdekében , hogy az alacsony háttámla miatt „ne törjön ki a derekunk” – igen a derekunk, pontosan így fejezik ki magukat a minimál stílussal szemben idegenkedők.
Egy másik talán kedvezőbb megoldás a háttámlától elálló fejtámasz, mely természetesen keskeny és széles – így teljesen klappol a minimálhoz, s az előbbi példára utalva nem kell „csukogatni” a minimál stílus megtartására kényes háziasszonynak.
Elmondhatjuk, hogy az alacsony magasság csak a kisebbik gond, a nagyobb probléma a szélesség.
Egy fotel is minimál stílusban könnyen 130, vagy akár 150cm széles a megszokott klasszikus 80-100cm-es szélességű fotelekkel szemben. Tehát, egy minimál fotel akár egy klasszikus kétszemélyes kanapé helyét is elfoglalja. Nem csak az ülőfelület szélesebb a szokásosnál, de a kartámaszok sok esetben igen szélesek, akár 40-60cm-es is lehet (darabja). Erre is rá lehet ülni, de nem arra találták ki. Kartámasz nélkül ott az ottomán, de ki szereti ha nincs kartámasz? az ottomán arra jó, hogy felrakjuk a lábukat, vagy egyszerűen azért, hogy a sarok-ülőgarnitúránk ne legyen túl szimmetrikus. De ott ülni, olyan mint a puff – senki sem szeret rajta.
Összességében elmondható, hogyha az eddig megszokott létszám fogadására alkalmas konzervatívabb ülőgarnitúránkat le akarjuk cserélni, és ugyanannyi főt akarunk leültetni, akkor a minimál ülőgarnitúránk könnyen lehet, hogy kétszer akkora helyet igények mint a régi, és el sem férne a szobában. Az meg mégsem lehet, hogy leteszünk két fotelt a TV elé és kész. Azt még meg sem említettem, hogy e hatalmas garnitúrák nem a falhoz tolva mutatósak (nem ez a trendi – de ronda szó), hanem a faltól eltolva, úgy, hogy körbejárható legyen kényelmesen – na ez az ami nem oldható meg egy 15 évnél idősebb házban vagy akár egy ma épült lakótelepi lakásban sem.
Vannak megoldások.
Igen van keskenyebb ülőfelületű fotel, vagy kanapé és ezeknek keskenyebb a kartámaszuk. Rá lehet fogni, hogy minimál, vannak minimál jegyei, mint a szögletesség és színvilág, de egyesek mondhatják, hogy nem az igazi – bár ez csak kompromisszum kérdése. Ezeket a nevezik irodai tárgyaló-fotelnek, tárgyaló-kanapénak is.
forrás: http://www.hotelkomfort.huforrás: http://www.balaton-butor.hu
A foteleknek van egy olyan modern minimálhoz illeszthető csoportja, mely olyan mint egy szék, csak a kartámasz és a láb is burkolt. Tehát magasságra szék, kényelemre még nem fotel, de kárpitozás alapján pedig fotel. Ez is jó kiegészítő lehet, ha bizonyos létszámigény felett nem fér már minimál ülőalkalmatosság. Akkor egy-két minimál kanapé vagy minimál sarok-ülőgarnitúrát, ne a család minimál foteljeivel egészítsük ki, hanem egy-két ilyen fotellel. Persze ügyeljünk arra, hogy az eltérő típus sőt stílus miatt nehogy diszharmónia keletkezzen. Ezt a problémát úgy oldhatjuk, meg hogy az eltérést kiemeljük, azaz hirdetjük a szándékosságot, ha a kanapénk fehér bőr, a fotel legyen barna, fekete, vörös, vagy rikító zöld bőr. De ilyen lehet az eltérő anyagválasztás, ha az egyik bőr akkor a másik legyen egy durva szövésű kárpit, vagy épp plüss.
A másik megoldás, hogy erősebben keverjük a stílust.
Keverjük retróval. Az egyik és az elfogadottabb irány a 60-70-es évek retrója, a másik ami még csak jön „de már itt van az ajtóban a retro-barokk”.
—
forrás: http://www.ikea.com
Maradjunk a 60-70-es évek retrójánál. Az egyik megoldás a fentebb említett tárgyalófotel kategóriájába sorolható retró forgófotelek és az önálló kisebb fotelek tábora. Ez is jó kiegészítő megoldás egy minimál kanapé mellé, de változatlanul nem jutottunk előrébb, ha a követelményeket az alábbiakban fogalmazzuk meg.