Kandalló és a központi fűtés összekapcsolása utólag

vízmelegítő adapterA mai előregyártott kandalló tűzterek túlnyomó többsége hagyományos módon fűti lakásunkat. Az üvegajtón keresztül hősugarak által melegít, valamit a kandalló burkolata alatti légáramlás (légcsere) biztosításával légfűtést valósít meg. A tűztér kazánlemez, vagy öntvény felülete és a füstcső jelentős mennyiségű hőt ad át a burkolat alatti levegőnek, illetve magának a kandallóburkolatnak is. Ezért szükséges a burkolat és a tűztér között légrést hagyni, s a kandalló burkolatán alul és felül szellőzőnyílást biztosítani. Így egy természetes légáramlással légfűtéshez jutunk.


Természetesen e légfűtés hőjét akár más helyiségekbe is elvezethetjük, de a megfelelő hatékonyság (légáramlás) érdekében a visszatérő légáramlást is biztosítanunk kell (pl: ajtók nyitva hagyása, vagy a válaszfalakban padló közeli a légcsatorna átmérőjéhez illeszkedő falnyílásokkal). Ez a fajta légfűtés is központi fűtés, azonban a hazai lakásokban ez a megoldás nem igazán jellemző. Központi fűtés alatt a magyar ember „vizes” fűtést ért, azaz a kazán és a hőleadó felület (pl:radiátor, padló-, fal-, mennyezetfűtés) között a hőenergiát a víz szállítja.

Joggal vetődik fel a gondolat, hogy a kandalló által megtermelt hőt e meglévő fűtési rendszer segítségével juttassuk el a lakás többi helyiségébe.

Erre kézenfekvő megoldás, ha vízfűtéses tűzteret (köznyelven „vizes kandalló”) vásárolunk. Egy ilyen vízfűtéses tűztér, kimondottan azt a célt szolgálja, hogy központi fűtési rendszerre köthető legyen.

Mi van akkor, ha már megvan a tűzterünk, sőt megépített kandallónk már jól üzemel, s ekkor gondolunk arra, hogy mégiscsak jó lenne a kandalló által termelt hőt valahogy átadni a meglévő központi fűtésünkre? – luxus lenne a meglévő tűzteret kidobni, s ezen okból a burkolatot is lebontani. – Bár fontos megjegyezni, hogy akadnak olyan kandallóbetétek, melyek kidobása megfontolandó, hiszen egy “hobbi” kategóriájú tűztérre nem alapozhatjuk a teljes lakás rendszeres, üzemszerű fűtését.

Hobbi tűztér alatt azokat a „kedvező árfekvésű” tűztereket értem, melyek esetén nem a rendszeres gazdaságos alternatív fűtés megvalósítása a cél – hanem, hogy csak alkalomszerű hangulati elemként szolgáljon. Ezek általában vékonyabb lemezből készülnek, a szabályozhatóságuk esetleg hiányos, s a kompakt méret fontosabb mint a füstgáz és a láng hőenergiájának hasznosítása. Összességében ezekkel nem tartós üzemre, s nem magasabb hatásfokú energia hasznosítást céloztak meg velük.

Természetesen az utólagos átalakítás nem oldható meg bontás nélkül, de a képen látható vízmelegítő adapter, avagy vízköpenyes hőcserélő alkalmazása esetén elégséges a kandalló füstpárkánya feletti burkolatot megbontani, hogy a füstcsőhöz jutva, azt megbontva be tudjuk illeszteni e hőcserélő elemet. Természetesen a központi fűtési rendszerünket is meg kell bontani, s a rendszerhez illesztéshez plusz szerelvények, elemek rendszerbe illesztése szükséges. Ez a vízköpenyes hőcserélő a füstgáz hő.jét hasznosítva melegíti fel a vizet. S az így kinyert forróvizet a központi fűtési rendszerek bármely típusánál hasznosítani tudjuk, legyen az radiátoros, padlófűtéses fűtési, vagy meleg-víztartályos rendszer.

Ez a vízköpenyes hőcserélő sok kandallóforgalmazó honlapján megtalálható. A részletesebb információ a Technical Tüzeléstechnikai Kft. honlapjáról származik. PDF itt!

Műszaki adatok:
Súly 60 Kg
Szélesség 44 cm
Magasság 57 cm
Mélység 31 cm
Füstcsonk méret 20 cm

 

Teljesítménye 7-10 kW. A vízköpenyes hőcserélő teljesítménye a kandallóbetét teljesítményétől függ. A vízköpenyes hőcserélő. alacsony széntartalmú acéllemezből van megépítve, ami a berendezés magas hatásfokát, termikus ellenálló-képességét, valamint megbízható működését biztosítja a magas hőmérséklet-különbségek ellenére. A hőcserélő központi része a belsőkamra, ahol a cső- és csatornarendszer található, amely növeli a víz és a fűtőközeg, tehát égéstermék közötti érintkezési felületet.

 

HOGYAN KAPCSOLJUK A HŐCSERÉLŐT A KÖZPONTI FŰTÉS RENDSZERÉHEZ?

A hőcserélőnek a központi fűtés rendszeréhez történ. kapcsolása céljából réz-, vagy acélcsöveket kell alkalmazni.
Nem ajánlatos a műanyagcsövek alkalmazása, ugyanis azok állandó termikus ellenálló képessége nem haladja meg a 95oC. A hőcserélő kapcsolását öntöttvas, vagy sárgaréz kettős összekötő elemek segítségével, elzárható módon kell felszerelni.
A rendszerre kiegyenlítő tartályt kell szerelni. A kiegyenlítő tartály alapfeladata, hogy kompenzálja a hőmérsékletemelkedés során a rendszerben levő víz térfogatának növekedését, nyomásnövekedés nélkül. A kiegyenlítő tartályhoz átfolyó csővezetéket kell beépíteni, amely elvezeti a rendszerből a vízfelesleget, ha az intenzív forrásban van. A karbantartást igénylő elemeket, mint lemezes hőcserélőt, vagy a hőcserélő-szivattyú egységet nem szabad a kandalló borítása mögé szerelni, vagy ilyen elhelyezés esetén biztosítani kell a szabad hozzáférhetőséget azáltal, hogy szerelőnyílásokat alkalmazunk.

 

A leírás egy példa szerelési vázlatot is bemutat, s a fentiekből, valamint a rajzból egyértelműen kiderül, hogy a hőcserélőnek egy külön nyitott (tágulási tartállyal ellátott) kört kell biztosítanunk, s az ebbe a körbe helyezett keringető szivattyú segítségével a lemezes hőcserélőn keresztül adjuk át a központi fűtésünk rendszerének a kandalló égéstermékéből kinyert hőt.