konyha kategória bejegyzései

Egy konyhában – mikor praktikus nyitott polcokra helyezni a hangsúlyt, és mikor jobb túlnyomórészt a zárt szekrényeket preferálni?

Vannak olyan konyhák, ahol minden tárgy szem előtt van. Nyitott, azaz polcos szinte minden, illetve olyan megoldásokat is alkalmaznak, hogy például egy rudazatra vannak felfüggesztve a konyhai használati tárgyak, és szabadon ott lógnak a serpenyők, fakanalak, tésztaszűrők, hogy még a nagyobb vájlingokról ne is beszéljünk. Ezzel szemben, vannak olyan konyhakialakítási módok, hogy semmi sincs elől, semmi sem látszik – mintha nem is lenne konyha. Erre mondják egyesek, hogy naná – ott nem is főznek, csak dísznek van az egész 🙂

.
4 konyhastílus példa: rusztikus, mediterrán, skandináv és minimalista. – (kép: Bing AI)

Tehát arra keressük a választ, hogy egy konyhában mikor célszerű nyitott polcokat használni, és mikor praktikusabb mindent inkább elrejteni zárt szekrényekbe. Valamint ez a két ellentétes konyhaberendezési, -tárolási mód, hogyan illeszthető a különböző lakberendezési stílusokhoz? Melyik stílushoz illik inkább a nyitott, és melyikhez a zárt tárolóhelyen való elhelyezés? Hogyan határozza meg az a körülmény a nyitott vagy a zárt elhelyezés célszerűségét, hogyha egy konyha egyben van esetleg a nappalival, vagy az egy önálló helyiség? Valamint, hogyan határozza meg a konyha mérete, vagy a konyha használatának intenzitása a zárt és a nyitott tároló részek szükségességét?

Egy konyhában – mikor praktikus nyitott polcokra helyezni a hangsúlyt, és mikor jobb túlnyomórészt a zárt szekrényeket preferálni? bővebben…

Ház természetre néző kilátással – 3D látványterv videó

Szembe jött velem a YouTube-on a Tropic Design videója, melyet nem hagyhattam szó nélkül, mert elvarázsolt.

.
Tropic Design

„Ez a kis ház integrált terekkel rendelkezik, kilátással a természetre, ideális egy pár számára. A ház kis területen mindent kínál, ami egy egyszerű és praktikus élethez szükséges. A verandán található fotelek lehetővé teszik a szabadban töltött pihenés pillanatait, míg a kandalló hangulatos légkört biztosít a hideg napokon, így a ház tökéletes hétvégékre vagy nyaralóhelynek.” – írja a szerző a videó alatt.

Nekem bejön ez a látványterv

És ha már bejön, mindig megnézem a részleteket, hogy min változtatnék, mit csinálnék másképp. Azért, ha ebben az állapotban pottyanna a telkemre, akkor is tökéletesen elégedett lennék.

Ház természetre néző kilátással – 3D látványterv videó bővebben…

Konyhai dekorációs ötletek, színek, anyagok és hangulatok

Amióta egyre több időt töltünk otthon, egyre jobban átalakul bennünk valami. Vágyunk a szépre, a jóra, a hangulatosra, a színekre és a kényelemre. A hosszú karanténok felértékelték a konyha szerepét, sok esetben inkább tároló helyszín lett, amely a felhalmozott élelmiszereket tartalmazta. Most azonban itt az ideje változtatni egy kicsit. Cikkünkben összegyűjtöttünk pár dekorációs ötletet, pár kellemes árnyalatot és puha anyagot, amellyel ismét funkcióba helyezheted a helyiséget.

.

Konyhai dekorációs ötletek, színek, anyagok és hangulatok bővebben…

A konyha átalakítása lépésről-lépésre

Egy konyha esetében rendkívül fontos, hogy otthonosan mozogjunk a mindennapokban. Ezért ha úgy érezzük, hogy ez nem valósul meg, akkor érdemes lehet alaposabban is átalakítani az érintett helyiséget. Ezt megkönnyítendő összeszedtük a fontosabb mozzanatokat a konyha átalakítására lépésről-lépésre.

.

Milyen egy ideális konyha kialakítása?

A konyha átalakítása lépésről-lépésre bővebben…

XVI. kerületi családi ház felújítási lakberendezési látványtervei

A kerület új építésű házakkal, villákkal belakott kertvárosi részén vásárolt ügyfelünk egy 20 éves házat. 20 év egy ház életében sok is, kevés is, itt most totális felújításra volt szükség.

Válaszfalak maradtak, a tereket nem kellett korrigálni, de minden mást újra építettünk.

A külön konyha pont megfelelt a háziasszony félrevonulós főzési szokásainak, ám az ilyen kis konyhákban nem könnyű helyet szorítani egy vágyott reggeliző pult számára.

.

XVI. kerületi családi ház felújítási lakberendezési látványtervei bővebben…

XII. kerületi napfényes ház lakberendezési látványtervei

Szerencsés tájolású, újonnan épült családi ház a XII kerületben.
A teraszra nyíló nagy tolóajtókon át beömlő fény meghatározza a nappali karakterét: a szellős, világos felületeket néhány eleven színnel érdemes tagolni.
Az egyterű konyha-nappali egybefüggő vízálló padlóburkolata az egyik, a kanapé és a függönyök türkize a másik szín, megtörve a fehérek egyeduralmát. Mindezt kiegészíti a diszkréten háttérben maradó világos bútorlap a konyhán és a Tv fal bútorain.
A közepesnél valamivel kisebb nappaliban az ebédlőasztal oldalra tolva fér el, hétköznapokon így is megfelel. Vendégek érkezésekor kissé beljebb kell tolni, a felette lévő kihajtható karos lámpák ilyenkor is az asztal középvonalában lehetnek.

A nappali, étkező, konyha:

.

XII. kerületi napfényes ház lakberendezési látványtervei bővebben…

Kis ház a XVI. kerületben – látványtervek

Ebben az új építésű családi házban egyetlen felesleges négyzetcentiméter sincsen, a nappali tágítását csak optikai tuninggal lehetett megoldani. A tulajdonos vonzódik a természetes kőburkolatokhoz, így a megoldás egy nagy fehér dekor kőburkolat lett. A két szélén futó fa hatású sáv alatt intenzív rejtett világítás helyeztünk el, az erős kontraszt így a térérzetet is javítja.

A nappali:

.

Kis ház a XVI. kerületben – látványtervek bővebben…

Mi a tökéletes konyha receptje?

Egy tökéletes konyha megtervezése egyik pillanatról a másikra lehet egyre nehezebb és bonyolultabb. Ki ne szeretne egy egyszerre esztétikus és praktikusan használható helyiséget az otthonába? Legyen kicsi vagy éppen nagy terünk, a berendezések megválasztása nem egyszerű feladat. De vajon mi a tökéletes konyha receptje? Ebből a cikkből minden kiderül!

.

Mi a tökéletes konyha receptje? bővebben…

Négy hasznos ötlet konyhatervezés előtt állóknak

Félsz, hogy semminek nem lesz helye a konyhában? Nem tudod sehova eltenni a fűszereket, amelyeknek csak egy fiók jutott? Egy jól kivitelezett konyha megtervezése nem kis munka, hiszen minden apróságra oda kell figyelni. Ha azon töprengsz, hogyan rendezd be a helyiséget, akkor itt van pár ötlet a számodra.

.

Új konyha megtervezése

Négy hasznos ötlet konyhatervezés előtt állóknak bővebben…

Padlás loft – látványtervek

.

Volt egyszer egy padlástér és egy magányos hölgy, aki lakást szeretett volna. Szeretett volna egy loftot, de egy valódi loft másik történet lenne. Máskor vintage lakások képeit nézegette, de az sem teljesen való ide. Majd végül csak hozzá kellett látni a padlás átalakításához. Elég nagy volt egy egyedül álló lakó számára, de néhol rossz helyeken tagolták a gerendákat, egyebek. El sem tudta képzelni, hogyan lesz ebből lakás, ha még a költségvetés is limitált.
Padlás loft – látványtervek bővebben…

.

Ha a böngésződben futtatod a uBlock, vagy hasonló kiegészítőt, (vagy magát a javascriptet,) akkor blokkolod a képek és a menürendszer megjelenítését. Kapcsold ki, ha élvezhető tartalmat akarsz látni!

^
^