Tóth Tamás összes bejegyzése

Rezsicsökkentés lakótelepi lakásban – csináld magad – nyílászáró csere, belső hőszigetelés, padlófűtés

Két alaptétel:

  1. a megtermelt energiát jó hatásfokkal működő berendezéssel állítsd elő!
  2. a megtermelt energiát ne hagyd elveszni!

A nappali átalakulása:

.

Bármennyire is prioritás a lakosságot a gázfogyasztásról letéríteni, – azért valljuk be, egy távfűtés (távhő) nélküli lakótelepi lakásban fűtési és használati meleg víz biztosítási lehetőség, elsősorban gázzal, másodsorban árammal oldható meg. Ha tömegével állnának át az árammal való fűtésre gáz helyett, abból is probléma lenne, mert sok lakótelepi épületkiszolgáló és a lépcsőházi villamos rendszer nem arra lett méretezve, hogy villannyal fűtsenek tömegesen. Emiatt a lakások tömeges Amperszám növelésének lehetősége is korlátokba ütközne. Természetesen alternatívát jelenthet egy direkt elektromos fűtéssel szemben a klímával való fűtés, hiszen átlag negyed akkora villamos terhelést jelent, de sokaknak nem jön be a meleg levegő fújás, és már így is szörnyű a rengeteg, homlokzatra aggatott klíma kültéri egység. Emiatt, véleményem szerint nagyobb arányban maradni fog a gáz.

De mit tehetünk, hogy a gázszámlánk alacsonyan maradjon?

Rezsicsökkentés lakótelepi lakásban – csináld magad – nyílászáró csere, belső hőszigetelés, padlófűtés bővebben…

Medence építés saját kezűleg – ellenáramoltatóval

Vedd meg télen, ásd ki és építsd meg tavasszal, hogy már a nyár elejétől fürödhess minden nap.

Egy földbe süllyesztett, betonozott, hőszigetelt, acélpalástos, fóliás saját telepítésű medence kerül bemutatásra, ellenáramoltató és hőszivattyús medencefűtés bekötésével.

Előzmény

Jártál már így?

.
A teljes videót megtekintheted a facebook-on.

Ehhez nem kell egy nagytestű kutya. Elég egy fáradt fóliás felfújható medence, melyből már lassan, de folyamatosan, rejtve szökik a levegő, és egy kíváncsi macska, aki lehetőleg az éjszaka közepén lenyomja a medence szélét, hogy megnézze mi van benne.
Ha már lenyomta, a rázúduló víztől nem jön vissza a medence széle a kevés levegő miatt, és az ömlő víz hangjától álmodból felriadva mire kirohansz, már bokáig ér a víz a kertben.

Ekkor döntesz úgy, hogy valami biztonságosabb megoldást akarsz.

.

A választás egy acélfalú fóliás medencére esett, és mivel a gyártó eleve javasolta, hogy a medencét legalább 30cm mélyen célszerű beásni az oldal stabilitása érdekében, így jött az ötlet, hogy ássuk be teljesen. Így nem nyomja agyon a viszonylag kis kertet.

Medence építés saját kezűleg – ellenáramoltatóval bővebben…

Mielőtt kályhát, kandallót, kandallókályhát vásárolnál a rezsiemelés miatt – jó ha tudod …

A rezsiemelés, szebbik nevén a rezsicsökkentés részleges feladása miatt, a gáz- és a villanyfűtésük kiváltására sokan érdeklődnek a fatüzelés iránt. Egyrészt a hírekből tudható, hogy megugrottak a kályhavásárlások és elfogyott a tűzifa a kereskedőknél, de szemmel láthatóan megugrott a honlapunk kandallóépítéssel foglalkozó cikkeinek a látogatottsága.

Valójában az a normális, hogy nyáron gondolkozunk a téli fűtésről, most azonban a rezsi intézkedések alaposan rátettek erre. Általában a legtöbb ember télen keres megoldást mikor már baj van.

.

Nekik az alábbi tapasztalatokat tudom átadni:

Mielőtt kályhát, kandallót, kandallókályhát vásárolnál a rezsiemelés miatt – jó ha tudod … bővebben…

Leanderek a mediterrán kerti hangulat kialakításához

A mediterrán országokban vadon növő leander hazánkban csak cserépben gondozva, védett helyen teletetve marad meg. – Most még!

Amikor megkapod az első leandered, és örülsz az első virágoknak, öntözöd, táp-oldatozod, telelted, és egy szép virágú, de nyurga leandered lesz. Persze mondják neked, hogy vágd vissza, de nem mered, hiszen látod, hogy virágok mindig az ágak végén nőnek, és ha levágod a végeket, nem lesz hol virágozzon. Majd eljön az az idő amikor nem fér be a teleltetés helyére, így kénytelen leszel drasztikusan megmetszeni.

És láss csodát! – bokrosodik, szűrűbb lesz és igaz – hogy később, de még több virággal fog megajándékozni.

.

Könnyebb a helyzet, ha több leandered van és így kétévente, mindig a fele társaságot vágod vissza drasztikusan. Majd az évek, évtizedek alatt igen karakteres törzsű leandereid is lehetnek.

Leanderek a mediterrán kerti hangulat kialakításához bővebben…

Fahéjas császárzsemle – 48 órás kovásszal – cukormentesen

Igen, lyukasan hagyom mint a „vízenkőttet”, de mégsem hívhatom annak, ha egyszer nem a vízben, hanem a hűtőben „kőtt”. 🙂

.

Többnyire 2×2 féle tészta verziót használok, ha kelt tésztát készítek, vagy több sóval, vagy kevesebb sóval, de szítviás eritritol hozzáadásával, valamint vagy csak finomliszttel, vagy egy kis teljes kiőrlésű bio rozsliszt hozzáadásával. Ez most az édes, és rozsliszt nélküli verzió.

Fahéjas császárzsemle – 48 órás kovásszal – cukormentesen bővebben…

Lusta asszony zabpelyhes, mandulás almatortája – glutén-, tejtermék, tojás és hozzáadott cukormentes

Egyszerű, az egészben a leghosszabb folyamat az almák hámozása. Itt is, mint minden lusta asszony receptnél a lisztes keveréket szárazon szórjuk, a süteményünket egyszerű rétegezéssel kapjuk meg.

.

A recept:
Lusta asszony zabpelyhes, mandulás almatortája – glutén-, tejtermék, tojás és hozzáadott cukormentes bővebben…

.

Ha a böngésződben futtatod a uBlock, vagy hasonló kiegészítőt, (vagy magát a javascriptet,) akkor blokkolod a képek és a menürendszer megjelenítését. Kapcsold ki, ha élvezhető tartalmat akarsz látni!

^
^