További javasolt változtatások:
* A különálló tusolóhelyiség alapkövetelmény volt, mert egy esetlegesen elszállásolásra kerülő vendégnek mindenképp külön tisztálkodási helyiséget kívánnak biztosítani. A család tusolási lehetőségének biztosítására, – a terv szerint erre csak a vendég tusolója adna lehetőséget -, megoldásként a válaszfalak elmozdításával született meg. A WC és a vendégtusoló kialakítását a minimálisan elfogadható legkisebbre javasoltam. Az így megnagyobbított fürdőszobában külön tusoló kerülhet kialakításra, sőt így egy a fürdőszobából nyíló szaunának is jutott hely.
* Üvegtégla kérdése. A családnak teszik az üvegtégla kialakítás, e miatt az északkeleti falra hőszigetelő nyílászáró és üvegtégla kombinációját kívánják alkalmazni. Azonban a vákuumos üvegtégla hőszigetelő képessége is rosszabb a mai korszerű LOW-E típusú hőszigetelt üvegszerkezetű nyílászárókénál. E miatt az üvegtégla-felületeken nagy hidegben a hidegsugárzás kellemetlen lehet. Üvegtéglás kialakításnak inkább javasoltam, hogy a gyermekszoba közlekedőbe nyúló sarka legyen lekerekítve, s teljes magasságban üvegtéglából kirakva.
* A vágyak szerint a hátsó ablakokon a kelő nap be tud sütni majd a lakásba. Véleményem szerint az északkeleti fekvés, és a hátsó szomszédos ház közelsége (keskeny telkek), valamint a falvastagság miatti oldalszög takarás miatt csak 1-2 nyári hónapban van esély erre, pont amikor ez nem igazán kívánatos tényező. Mivel mégis ragaszkodnak a tervezett magasságú hátsófali fényáteresztésre, így javasoltam, hogy az üvegtégla helyett is hőszigetelt üvegszerkezet kerüljön kialakításra tejüveggel, így a szomszédba való átlátás megakadályozása biztosított. Mindazonáltal e hátsó ablakok legyenek hajóablakok, illetve negyed-köríves ablakok, amelyek a hátsó homlokzati képbe, valamint az étkező és fürdőszoba kialakításába változatosságot visznek.
* A hátsó fal egyik ablaka a konyhapult felett helyezkedne el, aminek következményekét a felső konyhaszekrény elhelyezésére csak minimális falhely maradna. E miatt javasoltam, hogy ezen ablak az étkező falszakaszára kerüljön eltolásra.
* A nappali nagy ablaka mellett a tervrajzon szerepel egy az utcafrontra tekintő 60 cm széles ablak, ami a nappaliból szemlélve nem szerencsés elrendezést mutat, ez a család kérése volt a tervező sem javasolta. Ugyanakkor az előzetes rajzok alapján egyet értettek abban, hogy ez a nappali egységét rontaná, valamint az eredeti célt sem tölti be, mert azt hitték. hogy az utcaajtó innen látható lesz, de ez nem teljesül, így erről az ablakról lemondtak.
A lakberendezési terv leírása:
Terasz:
A teraszburkolat 50×50 cm-es Frühwald mosott kavics felületű járdalappal készül. Az ereszalja lakkozott fenyőlambériával készül. A homlokzat világos napsárga dörzsölt nemesvakolat, de a terasz hátsófala, és a grillsütő fala ragasztott rusztikus mediterrán mészkőburkolat. A teraszon teakfa étkezőasztal 4 székkel, a hátsó falon falikút, a tároló falán épített grillsütő kerül kialakításra. A világításról falra szerelt félufó-lámpák gondoskodnak.
Előszoba:
A jobboldalon 4 tolóajtós gardróbszekrény (az ajtófront színe metálkőris, belül fenyő) a család használaton kívüli kabátjainak és cipőinek tárolására. Baloldalon a fal közepén egész alakos tükör falfülkébe süllyesztve a falfülke ezüstszínű szegővel burkolva. A falfülke előtt ezüstszínű falra szerelt csőből hajlított esernyőtartó. A falfülke körül a teljes falfelület (matt lakkal kezelt) szoftfózolt fenyő hajópadlóval vízszintesen burkolva mennyezetig. A falon a kalaptartó teljes falszélességben végigfut, mely ponthegesztett hengerhuzalos PE-KO polcrendszer elemekből készül ezüstszínben. Alatta közvetlen a hajópadlóra rögzített fogasokkal a napi használatú kabátok számára, külön 1 méteres magasságban a táskák és gyerekkabát felakasztására szolgáló fogasokkal. A szabad falfelület intenzív vérnarancs, a mennyezet fehér színű, az ajzat diagonálban lerakott középszürke gránitmintás gres lappal burkolva, melyben minden egyes fényes lapját 8 mattlap határol körül. Világítás mennyezet alatt hosszirányban végigfutó póznás 4 db halogén spottal.
Közlekedő:
Az ajtó bükk színű végig üvegezett. A bejárattal szembeni fal téglapiros, a többi fal okkeres napsárga, a mennyezet fehér színű, az ajzat diagonálban lerakott középszürke gránitmintás gres lappal burkolva, melyben minden egyes fényes lapját 8 mattlap határol körül. A bejárattal szemben egész alakos tükör, jobb oldalt a gyerekszobát leválasztó fal teljes magasságban negyed körívben üvegtégla burkolat. A közlekedőt kétszárnyas lengőajtó válassza ketté a falon mindkét oldalon képek, az azokat megvilágító spot lámpákkal.
Gyermekszoba:
Az ajtó bükk színű végig üvegezett. A haránt falak középkék, a hosszfalak világoskék színűek. A mennyezet fehér, az aljzaton sötétbarnára pácolt fenyő hajópadló mintájú rusztikus felületet adóan nyomott laminált HDF panelparketta. A bal falon az ajtó mögött háromajtós ruhásszekrény két ajtó akasztós, egy polcos, melynek aljában az ajtószárny mögött 4 fiók helyezkedik el. A fal ablak felőli végén felnőtt méretű ágy. Ablak alatt dohányzó asztal, mely éjjeli szekrény, játszó terület és pakolási funkciót egyaránt ellát. A szoba közepén kék szőnyeg, rajta egy gurulós kék puff. A szoba jobb oldalán az ablak felől íróasztal, kék irodai székkel. Felette falra rögzített polcrendszer. Az üvegtéglafal előtt álló variálható polcszerű kis szekrény. A bútorlapok hegyi (szemes) bükk színűek. Az ajtó mellett parafa burkolatú faliújság. Térvilágítás a mennyezet alatt hosszirányban végigfutó póznás 5 db halogén spottal. Egy fali egyes spot halogén éjjeli/olvasó lámpa az ágy fölött, s mobil olvasólámpa kerül az íróasztalra.
Dolgozószoba:
Az ajtó bükk színű végig üvegezett. A falak közepes erősségű olajzöld színűek. A mennyezet közepes okkersárga, az aljzaton sötétbarna mogyorófa mintájú laminált HDF panelparketta. Jobboldalt az ajtó mögött egy egyajtós ruhásszekrény, az ablak felé falra rögzített polcrendszer. Alatta íróasztal olajzöld irodai székkel, két oldalt átmeneti irattárolásra egy-egy félkör dohányzóasztal, mely gurulós, s egy egész kör dohányzóasztallá alakítható. A bal falon egy háromszemélyes olajzöld kanapé, szögletes vonalvezetéssel, vízszintes ülőrész kiképzéssel, egy fő részére vendégágy funkció biztosítására, s a délutáni ejtőzés céljára. Az ablak felől álló iratszekrény. A bútorlapok barna mogyoró mintájúak. Középen olajzöld szőnyeg. A világítás mennyezeti 4-es rudas halogén spottal, valamint mobil olvasólámpával az íróasztalon.
Hálószoba:
Az ajtó bükk színű végig üvegezett. A haránt falak narancssárga, a hosszfalak piros színűek. A mennyezet narancssárga, az aljzaton vadalma mintájú laminált HDF panelparketta. Az ajtótól jobbra a francia ágy egy-egy éjjeli szekrénnyel, rajtuk egy-egy vérnarancs burájú éjjeli lámpával. Előtte egy-egy narancsszínű szőnyeggel. A szemközti falon a francia ágy előtt három részes középmagas szekrény rajta tv-vel a szekrény két oldalsó része szárnyas ajtós tejüvegből, a tv alatti rész felső fele polcos, az alsó fiókos tejüvegfronttal. Az átlós fal előtt 4 tolóajtós gardrób, melynek sajátossága, hogy az akasztós részbe belépve az akasztós mögött polc található. A bútorlapok színe erősebb árnyalatú (interspan) bükk. A mennyezeten egy 4-es rudas halogén spot.
Mosókonyha:
Az ajtó teljes bükk. A falak világos sárgák, a mennyezet fehér. Az ajzat diagonálban lerakott intenzív kék mázas járólappal burkolva. Általános háztartási funkciót lát el, azaz mosás, vasalás, fűtés, tárolás. Bal oldalt a falon egy szennyes-tartó mely a válaszfalon átnyúlik, azaz a fürdőszobában a szennyes-tartóba dobott ruházat ezen az oldalon kiszedhető. Jobb oldalon, bútorba épített teljes felületű konyhai egytálcás+csepegtetős rozsdamentes mosogató. Mellette felültöltős mosogatógép. Mellette falikazán, alatta 60 literes használati melegvíztárolóval. A szemközti falon kétoldalt 2-2 tolóajtós gardróbszekrény. Az ablakok alatt 2 db kétszárnyas szekrény. A bútorlapok fenyősárga mintájúak. A világítás két darab mennyezi ufó-lámpa.
Garázs:
A belsőajtó teljes bükk. A falak és a mennyezet fehér, az ajzat műgyantával kezelt simított beton. Gyalogosan az udvarról és a mosókonyhából is megközelíthető. Funkciója kizárólag gépkocsi (2 db) tárolására alkalmas – 4,8 méter széles szekcionált rádió-távirányítású garázskapuval. Világítás két db ufólámpa + a kapumozgató motor lámpája.
Fürdőszoba:
Az ajtó teljes bükk. A falak és a mennyezet fehérre festett, de 2,1 méter magasságig csempézett, az ajzat diagonálban lerakott intenzív citromsárga mázas járólappal burkolva. A fal jobb oldalon fogassor. A jobb falon 2 darab önálló Ytongból kiképzett lábon álló pultra ültetett mosdókagyló, közöttük a fali szennyestartóval. Felettük piperepolccal, tükörrel. A pultok oldalán króm törölközőtartóval. A szemközti falon törölközőszárítós radiátor és törölközőtartó, baloldalon eltolt akril sarokkád, akril előlappal. Az ajtó mögött baloldalon akril-plexi tusolófülke, mögötte fali bekötésű, a tartófalba süllyesztett tartályos függesztett wc. A járólapon két darab kék polifoam alapú kilépő. A csempe színvilága a család igényének megfelelően sárga-fehér kombináció. Világítás: a tükrök fölött fénycsővilágítás, a mennyezeten ufólámpa, a tükrök két oldalán és a két kád feletti fal szélein IP44 védettségű áramvonal-idomú lámpatest hangulatvilágítási célból.
Szauna:
A falak és a mennyezet teljes fenyőburkolat, alatta a megfelelő párazárással és hőszigeteléssel. Az ajzat diagonálban lerakott intenzív kék mázas járólappal burkolva. Benne kétszintes szaunapaddal, szaunakályhával. A szauna nyitható ablakkal rendelkezik. Világítás IP44-es védettségű ufólámpával.
Zuhanyzó:
Az ajtó teljes bükk. A falak és a mennyezet fehérre festett, de 2,1 méter magasságig az ajzat fényes gres lapjával burkolva, az ajzat diagonálban lerakott középszürke gránitmintás gres lappal burkolva, melyben minden egyes fényes lapját 8 mattlap határol körül. Teljes értékű mosdókagylóval, piperepolccal, tükörrel, tusoló leválasztó plexi tolóajtóval. Tusolótálca nem kerül beépítésre a járólap lejtésének kialakításával biztosított az elfolyás. A csúszásgátlásról itt rusztikus felület gondoskodik. Világítás: mennyezeti IP 44-es ufólámpa a tükör felett fénycső.
WC:
Az ajtó teljes bükk. A falak és a mennyezet fehérre festett, de 2,1 méter magasságig az ajzat fényes gres lapjával burkolva, az ajzat diagonálban lerakott középszürke gránitmintás greslappal burkolva, melyben minden egyes fényes lapját 8 mattlap határol körül. A helyiségben sarki kézmosó, piszoár, és wc csésze tartállyal található. Világítás egy mennyezeti ufo lámpával.
Kamra:
Az ajtó jobbra kifele nyílik ellentétesen a tervrajzzal. A nyitás illeszkedik a jobbkezes hűtő és fagyasztó nyitáshoz. Az ajtólap a konyhai ajtófrontokkal egyezően téglapiros magasfényű autózománccal festett MDF-lap. A falak és a mennyezet fehérre festett, az ajzat diagonálban lerakott középszürke gránitmintás gres lappal burkolva, melyben minden egyes fényes lapját 8 mattlap határol körül. A polcrendszer fehér laminált forgácslapból készült. Világítás mennyezeti ufólámpával.
Nappali:
A nappalit az étkezőtől a padlóburkolat és a mennyezetburkolat váltás határolja le. A falak színe okkeres beütésű napsárga, egyes gipszkarton elemeknél téglapirosra festve. A padlóburkolat, füstölt tölgy hajópadló mintájú laminált HDF panelparketta. A mennyezeten 50×50 cm-es dekor polisztirol táblák kerülnek felragasztásra. A tervrajzzal ellentétes falra kerül a kandalló, ami a nappali társalgó és tv-nézői téralakításának egyaránt jobban kedvez. A kémény e határolófalban is kialakítható, sőt tekintettel, hogy külső fal lehetőség van a teljesen zárt rendszerű kandalló megépítésére is.
A kérésnek megfelelően a TV a nappali nyugati sarkában kerül elhelyezésre. E miatt azonban a nappaliból a teraszra vezető kétszárnyas ajtóból csak a jobb szárny lesz használható. Ez nem jelent problémát, mivel a napi használatra az étkezőből a teraszra nyíló ajtó szolgál. A tervrajztól eltérő ablakméret illetve parapet magasság már korábban ismertetésre került. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a parapet fal vastagsága itt csak 20 cm kell, hogy legyen, így a 30 cm magasságú dupla radiátor elhelyezhető úgy, hogy az nem vesz el az eredeti alapterületből, s a függönyt sem kell se beljebb felszerelni, s földig érhet. Az ülőgarnitúra egyedi tervezésű, egy fotel az ablaknak majdnem háttal, egy 3+1 személyes kanapé a kandallóval szemben – a +1 hely 45-fokos szögben behajlik, s az előző szimmetriájára az ablakkal szemben egy 2+1 személyes kanapé. A +1 típusú részek mélyebbek, és a tv-vel szembeni kényelmesebb ülést biztosítanak. A dohányzó asztal edzett üveglapos, mely üveglapot az alsó falaptól két átlósan elhelyezett tárolós dobozelem emel ki. A nappali közepén szőnyeg. A nagyobb kanapé mögött a falon egy dobozszerű polc kerül kialakításra, melybe éppen aktuális újságot, könyvet lehet elrejteni. Felette három gipszkarton dekor elem kerül kialakításra, rajtuk képkerettel, közöttük üvegpolccal és egy-egy fali spot hangulatvilágítás lehetőségével. A déli sarokban egy álló-olvasó lámpa kap helyet, a mennyezeten egy 4-es spot gondoskodik a térvilágításról.
Étkező:
Az étkező a konyhával együttesen a nappalitól a padló járólap burkolatra váltásával, valamint a mennyezet osztásával válik el. A falak színe okkeres beütésű napsárga színű, az ajzat diagonálban lerakott középszürke gránitmintás gres lappal burkolva, melyben minden egyes fényes lapját 8 mattlap határol körül.
A mennyezet itt 10 cm-rel alacsonyabb, melynek elérésére 10 cm vastagságú polisztirol tábla felragasztása és tányérdűbelezése ajánlott. Erre kerül a nappaliban alkalmazott dekor polisztirol táblától eltérő mintázatú dekorelem felragasztása. Az íves falrész előtt kap helyet egy hatszemélyes edzett üveg asztallapú krómozott fémvázas étkezőasztal. A hat étkezőszék szintén fémvázas, az ülőke és a földig érő háttámla bőrbevonatú, az utóbbi 10×10 cm-es kivágásokkal. A hátsó fal (a hajóablak fala) mediterrán színvilágú rusztikus kőburkolatot kap. A hajóablak alatt egy tálalószekrény kerül kialakításra, melyre félszélességben egy üvegpolc kerül rögzítésre. A tálaló üveg ajtólapjain 10×10 cm-es téglapiros négyzetminták folytatják az étkezőszékekkel megkezdett motívumot. A hajóablak két oldalán egy-egy gipszkartonból kialakított dekorelem található, melyen kép illetve, üvegpolc foglal helyet. A konyhapult terasz felöli oldala szintén az említett kőburkolatot kapja, s elé két darab az étkezőasztal székeivel egyező formavilágú bárszék kerül. Világítás: az asztal fölé helyezett hármas kúpalakú függesztett lámpával.
Konyha:
Amerikai típusú konyha, azaz a nappalival és étkezővel egy légtérben található, azoktól a pult válassza el. A konyha főfala mennyezetig burkolt sötétgránit mintájú munkalappal. A konyhagépészete a kamra ajtótól kezdve az alábbiak szerint alakul: a sarokban lent beépített fagyasztószekrény, a felsőszekrényben beépített mikrohullámú sütő, a fagyasztó mellett beépített hűtőszekrény, mellette beépített villanysütő, ez utóbbiak hőtechnikailag nincsenek egymásra káros hatással. A sütő felett beépített gáz főzőlap, felette a felső szekrénybe elrejtett világítást is tartalmazó szagelszívó kerül beépítésre, melynek levegője a hátsó fal áttörésével a szabadba kerül kivezetésre. A nappali felöli konyhapult kamra felöli sarkában kerül a beépített mosogatógép elhelyezésre.
A kamra ajtó a mosogatógépre nyílik rá, de ez a várható munkafolyamatok során semmiféle kezelési problémát nem fog okozni. A pult közepén egy háromrészes (középső zöldség-gyümölcsmosó) kézi mosogató kerül beépítésre, felette a pult alá rejtett fénycsővilágítással. A konyha ajtófrontjai s a látszódó oldalfalai magasfényű téglapiros autózománccal festett MDF-lapból készülnek. Az ajtófrontokon fogantyú nem kerül elhelyezésre, azok nyitási élei gömbölyítettek, s nyitást könnyítő alumínium profilra ütődnek rá. A tűzhely fölötti részben három ajtófront az étkezőben lévő tálaló ajtófrontjának mintázatáT követi. Alatta egy krómcső fut végig a felakasztható konyhaeszközök tárolására, valamint a tűzhely két oldalán a felső szekrények alatt edzett üveg fűszerpolc található. A két pult felett a mennyezeten a pultokkal egyező méretű munkalapok kerülnek felrögzítésre, melyekből vékony krómcsövekre – a már ismertetett 10×10-es homokszórt négyzetmintával díszített – üvegpolcok kerülnek függesztésre. A mennyezeti munkalapokba halogén spotok kerülnek beépítésre melyek irányított fényét egy-egy homokszórt négyzetminta tompít. Az említetteken kívül 4-es rudazatos spot kerül a konyha mennyezetének közepére.
Készítette: Tóth Tamás
A nappali-étkező-konyha helyiség teljes berendezési konszignációja
– > padló, fal és mennyezetburkolatok
– > bútor berendezési tárgyak
– > villamossági berendezés
– > konyha gépészeti berendezés