Mondhatnám, hogy a nyers zserbó az sütemény, de mivel nem sütöttem, így csak egy finom sületlenség. 🙂
Öt réteg tészta ( datolya, zabpehely és kókuszzsír), 4 réteg töltelék (lekvár és dió), a tetején csokimáz.
A recept:
A magozott datolyát beáztatjuk forró vízbe, annyiba, hogy a tálban a víz ellepje a datolyát. Ha magozott asztalt datolyát használunk, akkor is célszerű áztatás előtt szemenként átvizsgálni, nehogy maradjon benne mag, mert utólag elég kellemetlen akkor is, ha csak egyetlen magot véletlen beleaprítunk.
A zabpelyhet az útifűmaghéjliszttel együtt késes aprítóba tesszük és addig aprítjuk, amíg a zabpelyhet kb. negyed méretre vágja. Ennek előnye, hogy még szemcsés marad, ugyanakkor nem fordul elő a zserbó felkockázásánál, hogy a nagy zabpehelyszemeket nem vágja el a kés, mert akkor meghúzza és adott esetben csúfíthatja a zserbókockák látványát.
A kókuszzsírt felolvasztjuk.
A datolya akkor ázott eleget, ha a száraz 500g, most már legalább 600g lesz áztatva Azaz leszűrjük róla a vizet és legalább 600g. Ha túlszívná magát, akkor kinyomunk belőle annyit, hogy 630g legyen. Ha alatta vagyunk, akkor a leöntött vízből kanalazzunk hozzá.
Ehhez a mennyiséghez a késes aprítók általában kicsik, illetve ha elég nagyok – akkor is jobban járunk, ha két részletben dolgozzuk össze ezt a mennyiséget, mert fele adaggal szebben dolgozik az aprító.
Tehát megfelezzük a száraz keveréket, az olvasztott kókuszzsírt és az áztatott datolyát is.
Az egyik adag áztatott datolyát késes aprítóval elkezdjük pépesíteni. Általában nagyobb részeket odaken az aprító falára, emiatt célszerű egy szilikonos kanállal lenyomkodni onnan. Ekkor öntjük hozzá a kókuszzsírt, majd tovább pépesítünk. A kókuszszír megkönnyíti a dolgunkat, addig aprítunk – amíg szép egyöntetű krémes masszát nem kapunk. A masszába elkezdjük a féladag zabpelyhes keveréket belekanalazni és addig működtetjük a gépet amíg láthatóan elég jól össze nem keverte a masszát a száraz résszel.
Ha kész, akkor kiszedjük és a második adaggal is elvégezzük azt a folyamatot.
Így két kissé ragadós tésztagombócunk lesz.
Igaz, hogy 5 lapos zserbót csinálunk, de én mindkét gombócot megfelezve, összesen 4 részre osztom.
A gombócokat két szilikonos sütőpapír között kinyújtom – akkorára, hogy a tortamagasítómmal (legkisebb állapotban 18x28cm – így használva) ki tudjak szúrni egy ekkora lapot. A kilógó részeket félrerakom.
Ezt elvégzem mint a 4 gombóccal, és az ezekről lejövő részeket összegyúrom és kinyújtom, és ebből is kiszúrok egy lapot, így lesz meg az 5. tésztalapom.
A lapokat rakásolom. Mindig csak az alsó sütőpapíron hagyom meg mindet – ráragadva. Értelemszerűen a legfelső lapot védve, annak a tetejére is rárakok egy sütőpapírt. Télen elég kitenni a teraszra, nyáron a hűtőben célszerű addig hagyni dermedni, amíg elő nem készítem a tölteléket.
* Természetesen aki-ahogy szereti, azzal és úgy tölti meg.
** Van lehetőségünk a baracklekvár ízén és állagán is alakítani. Természetesen használat előtt eleve jól felkeverjük a lekvárt. Ha nagyon keménynek érezzük lágyíthatunk vele, akár vízzel, de én dióolajjal tettem. Kapott 2 evőkanál dióolajat. – Ha már úgy is diós lesz, emeljen az ízen. Ha túl vizes, akkor akár keverhetünk bele kakaóport is, így barackos-diós-csokis lesz. Ha a lekvárunk túl gyenge ízvilágú, mert csak édes, akkor (ha túl kemény is) tehetünk bele citromlevet, ha a vizességét nem akarjuk növelni, akkor citromsavat – és citromolajat is csöpögtethetünk bele, vagy biocitrom héjat is reszelhetünk bele. Ha esetleg csokissá tettük, tehetünk bele egy kis rumaromát – ha a sportszeletes ízt kedvelő vagy. Ha csak simán jó barackos, keverhetsz bele egy kis ceyloni fahéjat. Nekem elég volt a baracklekvár a dióolaj és a dió ízvilág.
Tehát a lekvárt előkészítjük az ízlésünk szerinti módon.
A diót megpirítottam, és késes darálóval aprítottam – nem liszté – csak annyira amilyen egy darált dió.
Ennek a tortának csupán az összeállítása nehéz. Ez is csak annyiban, hogy el kell találnunk mikor a legkönnyebb ezeket a nyers lapokat kezelni. Ha túl friss akkor nyúlik, a túldermed – akkor szakad.
Az első lap aljának alsó felét megszórtam mogyoróliszttel csak azért, hogy a torta formázása közbeni nyomkodás során ne ragadjon vissza a sütőpapírra. A felső oldalát megkentem lekvárral. Rátettem a tortakeretet és megszórtam a negyedrész darált dióval.
A következő lapnak megkentem az egyik oldalát mielőtt még leválasztottam volna a sütőpapírról, majd ráfordítottam (ekkor nincs ott a tortakeret) a diós felületre. Így a diószórás minden esetben két lekvárréteg közé kerül. Mikor ráterítettem, utána húztam le a lap hátuljáról (azaz most a tetejéről) a sütőpapírt. Ha egy kicsit lelógva sikerült az új lapot rátenni – semmi baj – rátesszük a tortakeretet és amikor rányomjuk a lapot, hogy a lekvár a lekvárral jól találkozzon, akkor van lehetőségünk kissé oldalra nyomva a lapokat összeigazítani. Ennek a lapnak is megkenem a tetejét lekvárral.
Az előző bekezdést addig ismétlem, amíg el ne fognak a tésztalapok. Természetesen az utolsó lap tetejét már nem kenjük meg. Erre megy a csokiöntet.
A zsírt és a vizet felforralom. Azaz, amikor forr a víz és elolvadt a zsír, akkor elzárom a tüzet és beletördelem az étcsokoládét. Felolvasztom, egyenletes fényesre kevergetem, és ráöntöm a torta tetejére. Rásimítom, hagyom megdermedni. Ha kihűlt az egész akkor felszeletelem. Egy ilyen 18x28cm formát használva 36 szelet zserbóm lett.
Ha a böngésződben futtatod a uBlock, vagy hasonló kiegészítőt, (vagy magát a javascriptet,) akkor blokkolod a képek és a menürendszer megjelenítését. Kapcsold ki, ha élvezhető tartalmat akarsz látni!
Ha a böngésződben futtatod a uBlock, vagy hasonló kiegészítőt, (vagy magát a javascriptet,) akkor blokkolod a képek és a menürendszer megjelenítését. Kapcsold ki, ha élvezhető tartalmat akarsz látni!
