Természetesen nem azt javaslom, hogy a ház statikáját is érintő átalakításokat végezzünk, tartó falakba áthidalókat építsünk be, s ott falakat nyissunk, bár van amikor ténylegesen ilyen megoldásokra lehet szükségünk annak érdekében, hogy a házunkból, egy modernebb megjelenésű, világosabb, élhetőbb otthont varázsoljunk.
Jelen cikk kizárólag arra szorítkozik, hogy a meglévő nyílászárók áthidalóit meghagyva az alattuk lévő felülettel gazdálkodva, ott megvalósítható ötleteket mutassa be.
Parapet lebontásával francia ablak kialakítása.
A ház homlokzati képét legegyszerűbben úgy formálhatjuk modernné a nyílászárócsere során, ha az ablak alatti parapet falat visszabontjuk teljesen, vagy esetleg hagyunk 20-30cm parapet-magasságot. Így, úgynevezett francia-ablakot építhetünk be. Ennek nem csak a homlokzati kép modernizálásánál van szerepe, sőt leginkább nem ott, hanem az üvegfelület növelésével világosabbá tehetjük a szobát, valamint, ha kicsi a szoba a nagyobb üvegfelülettel optikailag tágasabbá tehetjük.
Különösen előnyös lehet, a francia-ablak kialakítás, ha a szoba egy terasszal, vagy erkéllyel, loggiával határos. Ekkor már nem is ablakról, hanem ajtóról beszélünk.
A parapet fal lebontásával az ablakok helyére ajtót építünk be, s így gyakorlatilag a nagy üvegfelületű ajtókkal nem csak optikailag, hanem a valóságban is összenyithatjuk a két teret. A látvány annál nagyobb élményt nyújt, minél szélesebb az áthidaló azaz az eredeti ablak minél szélesebb volt. Azaz a látvány a sorolt ablakok esetén a leglátványosabb, főképp a faltól falig futó ablakok esetén, hiszen ekkor gyakorlatilag az egész fal üvegfallal, ajtóval kiváltható. Ez esetben, ha harmonika ajtót, vagy tolóajtót építünk be az ablakok helyére, azaz a nyitható felület minél nagyobb, így nyitott állapotban a két tér jobban egybenyitható, s így kellemes modern-mediterrán hangulatot tudunk adni a szobánknak, úgy hathat, hogy maga a szoba egy hatalmas terasz.
Parapet lebontásával francia ablak kialakítása, és a falnyílás előtti térnövelő ablakzug kialakítása háromszög alakzatban.
Előfordulhat, hogy maga az az ötlet, hogy az ablak alatt a parapetet lebontjuk, s egy francia ablakot építünk be, nem teljesen oldja meg a vágyainkat, mert elképzelhető, hogy az üvegen keresztül nem csak előre, hanem két oldalra is ki szeretnénk tekinteni akkor az alábbi megoldás lehet célravezető:
- 2.a. Ha a folyosónk 120cm széles, s annak végében egy 120cm széles ablak van, akkor az kivéve, a parapetet kibontjuk, s nem a falsíkba helyezzük be az ablakot, hanem két 85cm széles franciaablakot egymásra merőlegesen – a falsíkon mintegy háromszög kiugrást képezve illesszük a falnyílásra. Természetesen az ilyen kialakítással a háromszög padló és födémrész zárást is meg kell építeni, legegyszerűbben száraz-építészeti megoldással, s talán legegyszerűbben az új bővítés terhét, a meglévő alapot kiegészítve egy a „háromszög csúcsa alatt elhelyezendő” pontalap fogadhatja.
- 2.b. Hasonló megoldás lehet, ha nem két francia-ablakkal képzünk háromszöget, hanem hárommal négyszöget. Ez esetben a két oldalra-tekintő ablak szélességét tetszésünk szerint választhatjuk meg, míg a háromszög kialakítás esetén a derékszög megtartása mellett az ablakok szélessége meghatározott.
Ezek a megoldások, többszintes ház esetén – minden szinten ismételve – egy karakteres, modern megjelenést adnak a ház külső megjelenésének is.