Sajtos-szezámmagos császárzsemle – 48 órás kovásszal

Gyakorlatilag a fahéjas édesnek a sós változata.

.


A recept:

Kelesztéshez az összetevők:

  • 600g finomliszt
  • 400g langyos víz
  • 150g madre kovász
  • 18g só
  • 4 evőkanál extraszűz olívaolaj

A madre kovász készítése INNEN VAN. Minden sütés után a maradék kovászt 50g vízzel, 100g rétesliszttel és egy kevés olívaolajjal pótlom (megetetem).

  • A vízzel keverjük össze a lisztet és dolgozzuk el géppel,
  • adjuk hozzá a kovászt, azzal is dagasszuk össze,
  • adjuk hozzá a sót és 2 evőkanál olajat és dagasszuk tovább,
  • mikor felvette az olajat, adjuk hozzá a másik 2 evőkanál olajat,
  • dagasszuk addig, amíg ezt a olajmennyiséget is jól felveszi a tészta.
  • Tegyük egy tálba, fedjük le és szobahőmérsékleten hagyjuk kelni.
  • Félóránként sziromhajtogatással mozgassuk át, majd mikor nem nyúlik már eléggé akkor fordíts át (a szirmokat az aljára), fedjük le és hagyjuk pihenni.
  • A sziromhajtogatást 4x végezzük el, utána tegyük a hűtőbe 2 napra kelni.

Egy nap múlva is süthetünk belőle, 2 nap vált be.

Lisztet szitálunk a nyújtólapra. A hűtőből kivett kelt tésztát ráfordítjuk, a tetejét is megszórjuk, hogy nem ragadjon a tészta. A tésztát 16 részre osztjuk és 25-30cm hosszú csíkokat hengergetünk a megszórt lapon, ezzel elérve, hogy a tészta ne ragadjon. Császár formára fonjuk. Két darab sütőpapírral bélelt tepsin 8-8 darabot elhelyezünk.

A tepsin bőségesen befújjuk vízzel, majd ízlés szerint megszórjuk szezámmaggal, majd reszelünk rá sajtot, szintén tetszőleges mennyiségben. Majd ismét jól befújjuk vízzel. Ezután nagyobb szemű sóval kissé meghintjük, csak annyira, hogy jóleső érzés legyen, mikor egy-egy sósabb falatot kapunk be.

210-fokra előmelegített sütőben 25 percig légkeveréssel sütjük.

Mikor kivesszük még forrón, ismételten befújjuk vízzel.

.
.
.
.
.

Ha a böngésződben futtatod a uBlock, vagy hasonló kiegészítőt, (vagy magát a javascriptet,) akkor blokkolod a képek és a menürendszer megjelenítését. Kapcsold ki, ha élvezhető tartalmat akarsz látni!

^
^