A megrendelő vonzalma a természetes anyagok iránt két egyedi bútordarabot is eredményezett, ezek a „gerendabútorok”. Elkészítésükre az asztalos számára bontott gerenda megvásárlását írtam elő, ami némi szakmai vita után azt a kompromisszumot eredményezte, hogy asztalos minőségű fenyőanyagból háromszoros öregítés, vegyi kezelés, koptatás, majd újabb öregítés révén hiteles gerendabútort készítettek.
Az egyik gerendabútor a hagyományos tálalók polcos részének funkcióit idézi fel, az ebédlőasztal felőli végfalon. Elegendő volt keskeny üveg polcokkal ellátni, mert mellette áll egy gyári tálalószekrény a nagyobb edények számára.
A másik gerendabútor éppen vele szembe, a nappali másik végébe került.
Tároló funkciója másodlagos, néhány dísztárgy fér el rajta,, szerepe az, hogy „lágyítsa” a falra került kőburkolat hatását, azt megkeretezve.
A nappali látványa egyben, az étkező felől nézve
Sajnos, a házba eredetileg nem terveztek be kandalló részére kéményt, a megrendelő viszont szeretett volna kandallót is. A kandalló elhelyezésére így a már meglévő adottságok keretein belül lehetett csak gondolni. A kandalló tartalékfűtési funkciót is ellát, ezért az egyik fürdőszobával határos válaszfalba építettük be, úgy, hogy hátulról egy álfallal választottuk le.
A tartalék fűtés úgy működik, hogy képes a nappalin kívül a mögötte lévő fürdőt, valamint légfűtő csöveken keresztül a hálót és a gyerekszobát is befűteni. A falba nagyrészt belesimuló kandallótest frontját csempeburkolattal alakítottuk ki.
A konyha részére viszonylag nagy tér maradt szabadon, az összenyitott két szobából kialakított nappaliban. Az sem jó, ha a konyha nagyon egybeolvad a nappalival, ami a ma divatos egyterű nappalik esetében sokszor előfordul, és az sem ideális, ha túlságosan elkülönül. Itt azt a megoldást választottuk, hogy a konyhapult legyen a választóvonal a nappali és a konyha között, de a nagyméretű pult ne váljon el teljesen a nappalitól.
Ezért a pult oldalfalán, a konyha folytatásában épült szekrény összeköti a nappalit a konyhával, összemosva a határvonalakat a két tér között.