Sokan szeretnének a szobájukban egy ilyen mennyezeti szegélyvilágítást, hogy a neki tetsző, vagy éppen folyamatosan változó színekben derengjen a mennyezetük, és egy alaphangulatot biztosítson egy esti szobához.
Amikor rákérdeznek egy szakembernél és nem terveztek jelentősebb felújítást a szobában, akkor a válasz általában eltántorítja az embereket attól, hogy nekivágjanak egy ilyen kialakításnak. Amit mond egy szakember:
- gipszkarton dobozolást, vagy párkányt szokás készíteni, és ennek a tetejére rögzítünk egy alumínium profilt és erre / ebbe ragasztjuk a LED szalagot;
- esetleg speciálisan LED szalagok befogadására alkalmas polisztirol stukkót kell körberagasztani, ami lényegesen kedvezőbb megoldás, csak jól át kell gondolni, hogy hová is rejtsük a LED szalagon kívüli hozzávalókat.
- Mivel ezeknél a kivitelezési formáknál a szalag felfelé világít, a sarkokban a szalagot sarok-toldóelemekkel lehet elfordítani, vagy azokat elhagyva oda tervezzük a tápbekötéseket;
- valamint az egyenletes és erős fény érdekében a szalag mellett belül (nem látszódó módon) egy gerincvezetéket vezetünk végig (RGB esetében az 4-ereset jelent),
- amelyről leágazásokat készítünk annak érdekében, hogy a LED szalagot több ponton megtápláljuk, típustól függően általában 2-5-10 méterenként.
- Ráadásul itt még csatlakozókat is el kell rejteni, bár forraszthatunk is – de ezeken a helyeken azért ez a macerásabb.
- Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy ott a mennyezet alatt szükségünk van áramforrásra – nagy eséllyel egy 230 Voltos fali doboz biztosította vezeték kiállásra – és ott kell tudni elrejteni a tápegységet és a LED szalag vezérlőt is.
Mindezt jól szemlélteti az alábbi elvi rajz
Ezzel szemben, általában egy lényegesen egyszerűbb megoldásról álmodozunk. Az, hogy a LED szalag mentén, még 4 vezetékkel végig kelljen bajlódnunk amiatt, mert olyan vékonyak a LED szalagok, hogy a bekötéstől távolodva egyre gyengébben világítanak.
A legegyszerűbb megoldás, amikor semmi nem áll rendelkezésünkre a mennyezet alatt.
Elég egy fémfűrész, egy olló, egy pengekés és egy csavarhúzó a kivitelezéshez. Tetszik az ötlet?
Mindez kompromisszumokkal megvalósítható, ha a megfelelő RGB LED szalagot választjuk hozzá.
Milyen az ideális RGB LED szalag erre a célra?
Az alábbi képen rögtön négyféle konstrukciót is láthatunk.
Csakhogy a 4-féle konstrukcióból pont a legfontosabb nem látszik. Azaz, hogy az áramköri szalag egy-, vagy kétrétegű, vagy ha egyrétegű is, vajon kellően vastag-e? Azaz az áramvezető réznek mekkora a keresztmetszete. Hiszen minél kisebb (vékonyabb), annál kisebb áramerősség átvitelére képes. Úgy működik, mint egy ellenállás. Ha vékonyabb a szalag a bekötési ponttól egyre távolabb lévő diódák egyre halványabban fognak világítani. Ennek kivédésére kell darabolni a LED szalagot, hiszen ha minél rövidebb darabokat alakítunk ki, hogy ezek mindkét végét bekössük, annál egyenletesebb fényerővel fog világítani a teljes rendszerünk.
Egy tekercs LED szalag általában 5 méteres, ha csak az egyik végét kötjük be, és megmérjük a bekötésnél – azaz az elején, hogy milyen fényárammal (a gyakorlatban megvilágítást – lux értéket tudunk mérni) világít és megmérjük a túlvégén, hogy milyen fényárammal világít, akkor találunk olyan gyenge szalagot, amely elveszíti a végére a fényáramának a 3/4-részét, és találunk olyan jó szalagot is amely csak a kezdeti fényáramának a 6-10%-át veszíti el az 5. méter végére.
Tehát ebből a szempontból a nagyobb keresztmetszetű szalagok egyértelműen jobbak.
De csalóka lehet az is, hogy a LED szalagon méterenként 30, vagy 60 LED található, hiszen a 60 LED-hez 2x akkora teljesítményt kell a szalagon átvinni. Emiatt érthető, hogy kétszer akkora áramerősséghez ugyanaz a szalagkeresztmetszet rosszabbul szerepel.
És itt jön egy lényeges pont, az áramerősség. Ha azonos a teljesítménye (névleges fogyasztása) két LED szalagnak, de az egyik 12 Voltos a másik 24 Voltos, akkor a 24 Voltosnak csak fele akkora áramot kell biztosítania, akkor az jobban fog az összehasonlításban szerepelni, feltételezve az azonos szalagkeresztmetszetet.
A fenti képen két-két 12 és 24 Voltosat látunk és két-két méterenkénti 30 és 60 LED-eset. Igen, létezik 5 Voltos is, ami általában jól mutat a TV háta mögött, vagy egyéb kisebb rendszerekben, de a fentiek szempontjából könnyű belátni, hogy szobaméretben szóra sem érdemes. Ebből persze az is következne, hogy a 230 Voltos LED szalag akkor a szuper-találmány, hiszen a magasabb feszültség miatt minimális áramerősség igény van, így a szalagon a teljesítménycsökkenés szinte kizárható, csakhogy…
A 230 Voltos LED szalagok általában fél, vagy 1 méterenként darabolhatóak és a vastag szigetelésük miatt a sarkokban nehezen hajlíthatóak be. Emiatt, hogy egy szobát szépen folytonosan körbekerítsünk vele, elég nagy kihívás lenne. A fenti képen az is látható hogy a 12 és 24 Voltos LED szalagok 5, 10, vagy 16,6cm-enként darabolhatóak. Még bizonyos szobakerület méreteknél is nehézkes lehet kihozni szépre, ha egyszer egyetlen folytonos LED szalaggal akarjuk megoldani a teljes kivitelezést. (A daraboltnál más a helyzet, hiszen ha a sarkoknál készítünk tápbekötési pontokat, akkor ott nagyobb szabadságfokkal rendelkezünk a szép méretre igazításhoz) Persze a fekete zsugorcső a felesleges szakaszokra mindig „csodákra” képes.
Összegezve, nekünk a 24 Voltos LED szalag jó, mert ugyanakkora teljesítmény mellett kétszer hosszabb szakaszokat tudunk kialakítani a 12 Voltoshoz képest. A méterenkénti 60 LED-es jobb, mert sűrűbben, azaz 10cm-enként darabolható, nem úgy mint a méterenkénti 30 LED-es, ami 16,6cm-enként darabolható. Persze mi nem akarjuk darabolni, csak arról van szó, hogy amikor lemérjük a szoba kerületét a LED szalagozáshoz, legrosszabb esetben is felfele kerekített 10cm-re nézve, maximum 9cm többletünk lesz, amit valahogy el kell rejtenünk. Fontos még, hogy annak ellenére, hogy méterenkénti 60 LED-eset akarunk választani, ne legyen erős a fénye, hiszen, ha a LED-enkénti teljesítmény ellenállásokkal jobban visszafogott, akkor az adott LED szalag keresztmetszettel „jobban gazdálkodik” a rendszerünk. Ebből következik, hogy a szemmel látható teljesítménycsökkenés a betáplálási ponttól messzebb lesz csak érzékelhető, így hosszabb „egyberendszert” tudunk kialakítani. Visszatérve a lényegre, hogy milyen a szalag keresztmetszete, azaz a többféle LED szalag közül mérhetően melyik az aminek a bekötéstől távolodva a legkisebb mértékben csökken a fényárama. A LEDrex.hu webáruház egy összehasonlító vizsgálatot elvégzett. Ezt itt lehet elolvasni: https://ledrex.hu/12-voltos-es-a-24-voltos-rgb-led-szalagok-osszehasonlitasa-melyiket-vegyem/. Ez az az információ, melyet soha egyelten gyártó sem fog közzétenni – akkor sem, ha kiváló a terméke paramétere.
A mi szempontunkból a tesztben szereplő 7-féle LED szalag közül a V-TAC 600 RGB LED-es beltéri 24 Voltos 10 méteres szalag tekinthető győztesnek.
Mit is állapítottam meg róla?
- Ez egy kakukktojás, de teljesen jó!
Nem elég, hogy szégyen szemre – méterenkénti 60 LED-es létére, fogyasztásra és fényáramra a 30 LED-esek között versenyez, így könnyű a mezőny élén lenni (ha a 60 LED-esek között az utolsó lenne), de ráadásul nem 5, hanem 10 méteres a tekercs. Így, hogy össze lehessen korrekten hasonlítani a többivel, felét le kellett vágnom. - A V-TAC ebben nagyot alkotott. A méterenkénti 60 LED jobban mutat a szalagon, mint a 30 LED.
- Azért, hogy elbírja az egyrétegű szalag (ami egyébként normálisan vastagságú és nem a spórolós-érzetű fajta) levették a teljesítményét egy méterenkénti 30 LED-esére. Úgy árazza a gyártó, mint egy 30 LED-es kétrétegű NYÁK-osat, de elmondhatja a V-TAC, hogy az övék a szebb.
- És igaza lett a V-TAC-nak, nekem bejön. Feltéve, ha a jövőben is tartják ezt a paramétert.
- Olyan hosszabb rendszerekhez is ajánlanám, ahol fontos a sűrűbb LED kiosztás, de határozottan nem akarjuk, hogy a fogyasztás megszaladjon. Valamint kényelmi szempont, hogy gyárilag 10 méteresre van kialakítva, így könnyű 10 méteres szakaszokat telepíteni. Méterenkénti 60 LED-es létére a betáplálási pontokkal 5 méter helyett elég 10 méterenként bajlódni.
- A fenti link oldalán lévő táblázatokból is kivehető, hogy az 5 méteresre vágott változat gyakorlatilag olyan jó paraméterekkel rendelkezik, mint a 24 Voltos méterenkénti 30 LED-es Pannon. A szalagon valamelyes nagyobb a teljesítmény vesztés, de ezzel szemben nagyobb a fényáram is.
- Mindezek alapján az is kikalkulálható, hogy amennyiben 2 darab 10 métereset összeforrasztunk, és a 20 méter 2 végét kötjük be, akkor a szalag közepe 40%-kal fog gyengébben világítani mint a végei. Valójában mondhatjuk, hogy csak 40%-kal, hiszen azért 20 méter van egyben. Ha valaki körbekeríti 20 méterből a szobát, akkor a LED szalag mentén a 4-eres gerincvezetékezés nyűgjét meg tudja spórolni, és így körbeér egy 5×5, vagy 4×6 méteres szobát. Elég egy helyre telepíteni a betáplálási pontot, ahonnan a 2-vég indul. Cserébe a túlsó sarok 40%-kal sötétebb lesz. Ez, ha érzékelhető is lesz, lehet a felhasználó azt mondja – ennyiért megéri az egyszerűbb kivitelezés miatt. De, az ilyen dolgokat mindig előbb látni kell, mielőtt ítéletet mond róla az ember.
Teljesítmény megtartás szempontjából a Pannon 150 RGB LED-es beltéri 12 Voltos 5 méteres szalag lenne a nyerő, ami csupán 4 százalékponttal értékelhető jobbra, de fele annyi LED van rajta és a 16,6cm-es darabolhatóság miatt csak 2. helyezettnek tekinteném.
Nézzük, hogyan kell kialakítanunk az RGB LED szalag világításunkat, hogy az egész kivitelezéshez elég legyen egy fémfűrész, egy olló, egy pengekés és egy csavarhúzó.
- Olyan RGB LED szalagot használj, amely esetében akár 20 métert is egyben használhatsz, és elég ennek a két végét bekötni, így nem kell a LED szalag mentén 4-eres gerincvezetéket végigvezetni, azaz nem kell azzal foglalkoznod, hogy a vezetéket hova rejtsd el. Ráadásul a tápbekötések leágaztatásával sem kell foglalkoznod. Tehát a leginkább javasolt ilyen LED szalag a V-TAC méterenkénti 60 LED-es 24 Voltos LED szalagja, de ne feledd – mindez csak akkor jó megoldás számodra, ha elfogadható, hogy középen azaz a 10. méternél a fény 40%-kal kevesebb lesz. Általában ez nem zavaró, mivel a 10 méteres szakaszon a bekötéstől nézve fokozatmentesen gyengül és utána a 20. méterig pedig erősödik (hiszen a 20 méter végénél is be van kötve). Ha ezt úgy alakítod ki, hogy a 10. méter az ablak fölé kerül és az ablak két oldala felől távolodva, így egyformán erősödik vissza, akkor az egy jó megoldás lehet. Kompromisszumként el kell fogadnod, hogy mivel ez a LED szalag 10cm-enként vágható, így ha a szobád kerülete nem egész 10cm-re jön ki, akkor egy 1-9cm-es szakasszal egy kicsit trükköznöd kell, de nézz meg ezt lentebb.
- A LED szalagot pontosabban az azt megvezető alumínium profilt a mennyezet alatt a falra ragasztod, azaz a LED körbe a szoba közepe felé fog világítani, nem a plafonra, nem úgy mint ahogy a gipszkarton dobozolás, vagy párkány kialakítás során szokásos, így megspórolod vele a sarok toldóelemek használatát és nem kell a falszakaszok 10cm pontosságával bajlódni. A sarok-toldóelemek úgysem férnek bele általában a LED profilokba.
- Normál körülmények között a alumínium profilokat klipszekbe pattintjuk és a klipszeket fúrjuk a falra. Hogy ne kelljen összefurkálni a falat a szobában körbe – vegyünk olyan kétoldalas akril szalagot, amely méterenként 6,5 kg-ot is megtart (hacsak nem válik el a vakolatod, a festés, vagy a tapétád, stb.). 1mm vastag a ragasztó szalag, így az apróbb felületi struktúrákat is elviseli. Ha a falad nem sík, hanem hasa van, vagy homorú, akkor kisebb ívek esetén ez a ragasztó szalag lehet olyan erős, hogy az aluprofilt meghajlítva, hozzásimítja a falhoz. Amikor azonban az egyenetlenség egy határt átlép, vagy a fal anyaga nem biztosít kellő tapadást, akkor ott rések keletkezhetnek. Hogy ez ne legyen feltűnő, ezt már neked kell külön sziloplaszttal, vagy akrilpasztával betömítened a profil alatt.
- Megteheted, hogy a falra az alumínium profilt olyan magasságban ragasztod fel, hogy a mennyezet felé legyen hely egy polisztirol stukkónak. Azaz előtte felragasztod körben a polisztirol stukkót és alá ragasztod a LED profil. Ebben az esetben bármilyen stukkót felragaszthatsz, nem kell az emeltebb árú LED szalag befogadására formázott típusokkal foglalkoznod.
A LED profilok takaró elemeként nem átlátszó, hanem opálos változatot használj! Mivel a LED szalag ebben a kialakításban szem előtt lesz, célszerű opálos, azaz káprázás-mentesebb megoldást alkalmaznod. Ráadásul az opálostól a fénypontok összemosódottabbnak, vonalszerűbbnek hatnak. - Ha úgy érzed, nem vagy elég ügyes, hogy a 2 méter hosszú alumínium profilokat egy vonalba, egymás mellé ragaszd, pedig egy profilt mindig odafogtál a párhuzam megvezetéséhez, akkor a kis hibák korrigálásához jó megoldás, hogy a 2 méteres takaróelemeket eltolással pattintod bele az alumínium profilokba. Így a takaró elem összeköti a profilokat, kissé ráerőltetve – párhuzamba húzza azokat.
- Nincs fent a plafon alatt vezeték kiállásod? Az most jó, mert különben hova tennéd a tápot és a vezérlőt. Biztosan van a szobában valahol egy konnektor, pl. kis szekrény mögött, ahol a konnektorba bedugva elrejtheted a tápegységet és a vezérlőt. Igen a vezérlőből a mennyezet felé a LED szalaghoz, már 2 darab 4-eres vezeték fog felfelé indulni. Hogy ez a csúfság ne látszódjon (persze használhatsz külön kábelcsatornát is, de célszerű ugyanolyan aluprofilt felragasztanod a falra, mint amiben a LED szalagok lesznek, csak ebben nem a LED megy, hanem a 8 vezeték, és ugyanúgy rápattintod az opál takaróelemet. Tehát ez itt függőlegesen nem fog világítani.
- Mihez kell a fémfűrész? Egyrészt, hogy a 2 méteres alumínium profil szálakat méretre vágd. Másrészt, ahol felmegy a 8-eres vezeték a LED szalaghoz, ott egy T kialakítás kell a profilból, azaz nagy valószínűséggel az egyik profil oldalából ki kell fűrészelned egy 10mm széles részt, vagy két profil egy-egy oldalán 5-5mm oldalszakaszú gérvágást kell kialakítanod.
Kivitelezési tippek:
Kivágunk az alumínium profil oldalából 10mm-t, az takaró elem rögzítő éléből is 10mm-t – hiszen kell a hely a vezetéknek a takaró elem alatt. A képen csak azért szerepel átlátszó takaró elem, hogy látható legyen a kialakítás, természetesen opál takaróelemet célszerű használni, hogy a vezetékek se látszódjanak.
Ha nem jön ki a szoba kerülete egész 10cm-re, akkor ha rövidebbre kerekítjük a LED szalag hosszunkat, akkor 1-9cm-es szakaszon nem lesz LED, így ott sötéten fog maradni. Célszerűbb felfelé kerekíteni. Így viszont 1-9cm-rel hosszabb LED szalagunk lesz mint ami elfér. Az így kimaradó többletet a T-elágazás alsó szárába 90-fokban a szalagot nem törve, csak hajítva befordítjuk. Itt a LED-ek így pont háttal lesznek. Hogy ez az 1-5 darab LED ne világítsa meg a függőleges profil tetejét, fekete szigetelőszalagot ragaszthatunk rá.
Egy szobában általában 4 negatív sarka van. Ez esetben könnyű helyzetben vagyunk, hiszen el is hagyhatjuk a sarkoknál a 45-fokos gérvágásokat, hiszen a szalagot így is be tudjuk fordítani, és az alumínium profilok, így is takartak, a takaró elemet pedig így is, úgy is rövidebbre kell majd vágnunk.
A pozitív sarkoknál (falkiugrásoknál) nem ússzuk meg a gérvágást, hiszen csak így oldható meg, hogy az aluprofil takarjon az oldalakon – valamint, hogy a takaróelemet végig be lehessen pattintani.
Nézzünk egy konkrét példát!
Van egy 4x6méteres szobád, akkor rendelsz…
- 2 tekercs 10 méteres V-TAC 24 Voltos RGB LED szalagot,
- 6 méter RGB vezetéket, és majd a megrendelésnél, az egyéb közlemény rovatba megírod nekem, hogy a két tekercs szalagot forrasszam össze és a két végére 3-3 méter RGB vezetéket forrasszak rá.
- Mivel 20 méter LED szalagról van szó és mint említettem, a tápellátást egy szekrény mögül vezetjük fel, így 22 méter aluprofillal számoltam. Mivel 2 méteres szálak, így 11 darab kell belőle.
- A kétoldalas akril ragasztó szalag 3 méteres tekercsben van, így 8 darabra lesz szükséged.
- Kell egy vezérlő, praktikusan a 8 vezetéket színenként párban összesodorva színhelyesen a vezérlő kimenetének sorkapcsaiba rögzíted.
- Kényelmi szempontból egy kézi
- és egy fali távirányítót is tettem a listába. Ezek egyzónásak. Ha több Miboxer rendszerű világításod van, akkor vehetsz akár 4-zónásakat is, vagy keverve, vagy később bővítheted további távirányítókkal is a rendszered, vagy vehetsz hozzá wifi-konvertert, hogy mobilról is tudd kezelni.
- És a tápegységgel elértünk egy sarkalatos pontra. 20 méter ilyen RGB szalag maximum 140 Wattot tud fogyasztani fehér fényre állítva – elméletileg. Tehát, ha biztosra akarsz menni, vegyél egy 150 Wattos 24 Voltos Scharfer tápot, szerelj az egyik végére egy földeléses dugvillát és a kimenetét a vezérlő sorkapocs bemenetére rögzítsd polaritás helyesen, hogy ki ne nyírd elsőre a vezérlőt. Én egy spórolósabb megoldást tettem a kosárba. Ez a 20 méter RGB szalag két végről megtáplálva maximális fehér fénnyel működtetve 99,8 Wattot fogyaszt vezérlő nélkül. Mivel azonban a vezérlőknek van egy olyan tulajdonsága, hogy a kevert színek fényerejét csökkentik abból a célból, hogy pl. a lila ne legyen kétszer olyan erős mint a kék, vagy a piros – emiatt a fehér fényre állás vezérlőn keresztül mindig kisebb fogyasztást eredményez, mint vezérlő nélkül. Azaz jelen esetben a 20 méter LED szalag vezérlőn keresztül maximális fényerőre állított fehér fényének a fogyasztása csak 84 Watt, és bármilyen más szín esetében ez még alacsonyabb. Így a 100 Wattos 24 Voltos adaptert tettem a kosárba. Egy csak be kell dugni a konnektorba és a kimenő DC-Jack csatlakozóját pedig a vezérlő aljzatába. Így meg is van a komplett rendszerünk.
A lista:
Mennyiség: | A kiválasztott árucikkek: | |
2 tekercs | V-TAC 600 LED (5050SMD) beltéri 24V LED-szalag 10 méter, RGB (KIVITELEZŐKNEK) Garancia: 2 év, DC24V stabilizált tápellátás szükséges. azonosító: vt-600led-24v-bel-rgb |
|
6 méter | 4-eres RGB vezeték 1méter
azonosító: rgb-4vez-1 |
|
11 darab | Pannon PRO Eloxált Alu ráépíthető opál 2 méteres LED profil
azonosító: pap-ralpop |
|
8 darab | Emos traszparens akril kétoldalú ragasztószalag 12mm/3m
azonosító: e-f6060 |
|
1 darab | Miboxer FUT037S RF slim RGB vezérlő (12 Amper 12/24 Volt) Garancia: 2 év azonosító: fut037s |
|
1 darab | Mi-Light B0 1-zónás (MC, CCT, RGB, RGBW, RGBCCT) 2.4G RF fix fali (2×1,5V AAA elemmel) fehér távirányító Garancia: 2 év azonosító: fut-b0 |
|
1 darab | Miboxer FUT088 1 zónás RGB/RGBW/RGBCCT RF távirányító (2xAAA elemmel) Garancia: 2 év azonosító: fut088 |
|
1 darab | 100W – Pannon 24 Voltos adapter (P1J DC-Jack csatlakozós tápegység) Garancia: 3 év azonosító: pl92008 |
Ha mindezt részletesebben akarod tanulmányozni, olvasd itt:
Adapter helyett tápegység
A fenti 20 méteres példánál maradva, ha adapter helyett sokkal megbízhatóbb tápegység mellett döntünk, akkor a 8. tételben szereplő adpater helyett, az alábbi két terméket kell a kosárba tennünk. Ez a tápegység már sorkapoccsal rögzíthető a vezérlőhöz, az kedvezőbb mint a DC-jack alkalmazása, ugyanakkor nem hibázhatunk a polaritás tekintetében.
Mennyiség: | A kiválasztott árucikkek: | |
1 darab | Emos P0066 extra lapos dugvilla
azonosító: e-p0066 |
|
1 darab | 150W – Scharfer – IP67 DC24 Voltos tápegység Garancia: 7 év azonosító: sch-150-24 |
További opciók:
Fentebb említettem, hogy a 20 méter RGB LED szalag aminek a névleges fogyasztása 140 Watt lenne, így csupán a 2 végéről megtáplálva és direktben működtetve 99,8 Watt, ha vezérlőn keresztül működtetjük, akkor pedig a maximális fényerőre állított fehér fényének a fogyasztása csak 84 Watt. Ez fontos információ a tápegység méret választásánál, így nézzünk meg más hosszakat is:
- 10 méter 2 végről bekötve a névleges 70 Watt helyett vezérlővel 53,07 Watt
- 20 méter 2 végről bekötve a névleges 140 Watt helyett vezérlővel 83,96 Watt
- 30 méter 2 végről bekötve a névleges 210 Watt helyett vezérlővel 98,75 Watt
- 40 méter 2 végről bekötve a névleges 280 Watt helyett vezérlővel 111,53 Watt
20 méter felett látható a brutális teljesítményromlás. Tehát amikor azt írom, hogy a két végről bekötött 20 méteres szalagnak középen (a 10. méternél) 40%-kal kevesebb a fényárama a bekötési pontok LED-jeinél mérthez képest, akkor a 30 vagy 40 méteres tekercsek közepei felé igazán kiábrándító a gyengülés. Véleményem szerint 22-23 méter fölé nem érdemes menni. A legjobb az lenne, ha ennél a szalagnál 10 méterenként mindkét végről megtáplálnánk a szalagokat, azaz a szalag mellett egy 4-eres gerincvezeték futna végig. De ugye ennek a cikknek pont az a témája, hogy a kivitelezést egyszerűsítsük. Azaz, hol az a határ, az a szalaghossz, ahol még elfogadható kompromisszumokkal gerincvezeték nélkül megoldható a kivitelezés.
Mi az a kérdőjel a cikk 3. képén?
Az egész cikk arról szólt, hogy a LED szalagot a falra, azaz lapjával függőlegesen ragasztjuk fel, mert így a sarkokban könnyedén be tudjuk fordítani a LED szalagot. Ehhez viszont térbeli rajzot kellett volna készítenem. A rajz így azt mutatja, hogy a LED szalag a szokásos módon lapjával vízszintesen helyezkedik el és a mennyezete felé világít. Ebből következik, hogy a sarkokban nem tudjuk az él irányába elhajlítani, pedig ebben az pozícióban úgy kellene. Sarok elemet megspóroljuk, a szalagot sem vágjuk el, mert pont arról szól a cikk, hogy nem darabolunk. Így-hát, egy eretnek módszer került szemléltetésre, hogy hogyan lehet arra befordítani a LED szalagot amerre nem lehet.
Először az ellenkező irányba hajtjuk a szalagot, mint amerre szeretnénk, majd az egész sarkon teljesen áthajtva, az eredeti irányba megkapjuk a derékszögű hajtást. Természetesen ezt nem csak derékszöggel, hanem kis gyakorlással tompa- és hegyesszögben is ki tudjuk alakítani. Ez nem szabályos módszer! Csak lágyan hajlítsunk, egyrészt nehogy megtörjük a nyákot (véletlenül se lapítsuk ki a hajtást, hagyjuk meg az ívet), másrészt ügyelni kell arra, hogy a forrasztásoknál ne hajlítsunk, mert ha forrasz eltörik elválik, akkor az a teljes LED csoport (vágási helyek közötti) érinti, vagy valamely szín, vagy mindhárom nem fog világítani.
Tóth Tamás