video kategória bejegyzései
Falfűtés utólagos kialakítása lakott lakásban, gipszkarton, vagy kőporcelán alá – csináld magad módszerrel
A komfortérzetünket úgy is tudjuk növelni, hogy közben a fűtési költségünket csökkentjük.
Köztudott, hogy minél alacsonyabb hőmérsékletű vízzel fűti a lakást a kazánunk, annál gazdaságosabb. Különösen igaz ez a kondezációs kazánoknál.
Régi akár nyílt tüzterű, akár turbós gázkazánról van szó, ott vigyáznunk kell, hiszen a kazánba visszatérő víz hőmérsékletének magasabbnak kell lenni, mint a füstgáz harmatpontja. Ez kb. 55-60 fok közötti határérték.
A kondezációs kazánokban pedig éppen az a lényeg, hogy a visszatérő víz hőmérséklete minél alacsonyabb, annál erősebb a füstgáz harmatpont alatti kondezációja, azaz a füstgáz vízpárájának a kicsapódása. Ez a kicsapódás, a halmazállapot változás – többlet energia leadással jár. Minél alacsonyabb hőmérsékletű vízzel tudjuk kifűteni a lakásunkat, illetve ezt a hőt jobban leadva, így a visszatérő víz is minél alacsonyabb hőmérsékletű, annál jobb hatásfokot érhetünk el a kondenzációs kazánunk működtetésében.
Itt már a fűtéscső a nappali falában van:

Mindez szép és jó – azonban, minél alacsonyabb hőmérsékletű a fűtővíz, annál nehezebben adja le a hőt, hiszen a szoba hőmérséklete és az előre menő víz hőmérséklete között a hőmérséklet-különbség egyre kisebb lesz. Ez a probléma csak úgy oldható fel, ha a fűtőtest felületét növeljük. Ez bizonyos mérethatár felett értelmetlen kivitelezést jelentene radiátorral. Pláne, hogy a többlapos radiátorok egyre nagyobb arányban csak konvekciósan tudják leadni a hőleadást fokozni (azaz a levegő melegítésével), és egyre kisebb arányban sugárzással. Ez nem előnyös, hiszen a sugárzással leadott hő alacsonyabb hőmérsékleten is kellemesebb, jobb hőérzetet biztosít.
Ellenben, ha padló-, fal-, vagy mennyezetfűtést alkalmazunk, akkor nagyobb felületet tudunk átmelegíteni. Ez a meleg, sugárzó fűtéssel biztosítja a kellemes hőérzetet.
Ha fűtésfejlesztés (most csakis vizes fűtésről beszélünk) közben is lakni kívánjuk a lakást, a 3 felületfűtési mód közül a legkisebb kosszal, pakolással és kellemetlenséggel a falfűtés jár, az alábbi módszerrel – feltéve, ha van szabad falfelületünk. Az pedig rendelkezésre állt.
Rezsicsökkentés lakótelepi lakásban – csináld magad – nyílászáró csere, belső hőszigetelés, padlófűtés
Két alaptétel:
- a megtermelt energiát jó hatásfokkal működő berendezéssel állítsd elő.
- a megtermelt energiát ne hagy elveszni.
A nappali átalakulása:

Bármennyire is prioritás a lakosságot a gázfogyasztásról letéríteni, – azért valljuk be, egy távfűtés (távhő) nélküli lakótelepi lakásban fűtési és használati meleg víz biztosítási lehetőség, elsősorban gázzal, másodsorban árammal oldható meg. Ha tömegével állnának át az árammal való fűtésre gáz helyett, abból is probléma lenne, mert sok lakótelepi épületkiszolgáló és a lépcsőházi villamos rendszer nem arra lett méretezve, hogy villannyal fűtsenek tömegesen. Emiatt a lakások tömeges Amperszám növelésének lehetősége is korlátokba ütközne. Természetesen alternatívát jelenthet egy direkt elektromos fűtéssel szemben a klímával való fűtés, hiszen átlag negyed akkora villamos terhelést jelent, de sokaknak nem jön be a meleg levegő fújás, és már így is szörnyű a rengeteg, homlokzatra aggatott klíma kültéri egység. Emiatt, véleményem szerint nagyobb arányban maradni fog a gáz.
De mit tehetünk, hogy a gázszámlánk alacsonyan maradjon?
Medence építés saját kezűleg – ellenáramoltatóval
Vedd meg télen, ásd ki és építsd meg tavasszal, hogy már a nyár elejétől fürödhess minden nap.
Egy földbe süllyesztett, betonozott, hőszigetelt, acélpalástos, fóliás saját telepítésű medence kerül bemutatásra, ellenáramoltató és hőszivattyús medencefűtés bekötésével.
Előzmény
Jártál már így?

Ehhez nem kell egy nagytestű kutya. Elég egy fáradt fóliás felfújható medence, melyből már lassan, de folyamatosan, rejtve szökik a levegő, és egy kíváncsi macska, aki lehetőleg az éjszaka közepén lenyomja a medence szélét, hogy megnézze mi van benne.
Ha már lenyomta, a rázúduló víztől nem jön vissza a medence széle a kevés levegő miatt, és az ömlő víz hangjától álmodból felriadva mire kirohansz, már bokáig ér a víz a kertben.
Ekkor döntesz úgy, hogy valami biztonságosabb megoldást akarsz.

A választás egy acélfalú fóliás medencére esett, és mivel a gyártó eleve javasolta, hogy a medencét legalább 30cm mélyen célszerű beásni az oldal stabilitása érdekében, így jött az ötlet, hogy ássuk be teljesen. Így nem nyomja agyon a viszonylag kis kertet.
Csináld magad lakásfelújítás – nyílászáró csere, belső hőszigetelés, fűtéskorszerűsítés, új fürdőszoba, konyha, gardrób – hideg-, melegburkolat
Egy általános lakásfelújításon kívül, – mint amilyen a hideg- és melegburkolatok, a konyhabútor és a szaniterek cseréje – sarkalatos pont volt az alacsony rezsis lakás kialakítása.

Emiatt korszerű műanyag hőszigetelt üvegszerkezetű redőnyös nyílászárók kerültek beépítésre, valamint a korábbi konvektoros fűtés, a nyílt tűzterű fürdőszoba fűtés, valamit a nyílt átfolyós használati melegvíz-készítő egység egyetlen kondenzációs kazánná lett lecserélve.
Mivel a társasház közös homlokzati hőszigetelésére a közeljövőben nulla az esély, így a határoló falakon 10cm vastag üveggyapot belső hőszigetelés került kialakításra, párazáró hőtükör fóliával, valamint gipszkarton fedéssel.
Kerti tó tavirózsával, és az idei szaporulat is előmerészkedik
A tavirózsás fényképek még a nyáron készültek.
Az alábbi videón látható, hogy az ez évi szaporulat, a kis pontyok is néha kimerészkednek a tavirózsák levelei alól.
Kerti tó tavirózsával, és az idei szaporulat is előmerészkedik bővebben…
Forgó ház a város felett
Kacsalábon forgó palota
Igen egy újabb forgó ház, impozánsabb megjelenéssel, az emelt lábazat miatti kedvezőbb kilátással és leszállt „UFO” megjelenéssel.
Kacsalábon forgó palota bővebben…
Forgó családi ház Ausztráliából
A ház tulajdonosai szerint sok szempontból a környezetkímélő építési alapelveket tartották szem előtt. A forgó ház segítségével optimalizálható a természetes fényt és hőt mennyiség. Mivel a ház 360°-ban forgatható, így kihasználják a napsütés és az árnyék biztosította lehetőségeket különböző napszakokban, különböző időjárási viszonyok mellett, az igényüknek megfelelően.
A házba beépített anyag döntő hányada üveg és acél. A ház forgását állítólag egy mosógép motornál nem sokkal nagyobb villanymotor hajtja.
Forgó családi ház Ausztráliából bővebben…
Számítógépes lakberendezés lehetőségei dióhéjban
Egy rövid videó egy összefoglaló arról, hogy a számítógép nyújtotta előnyök milyen lehetőségeket biztosítanak a lakberendezők és a megrendelőik számára.